XIV. Lajos
(Saint-Germain-en-Laye, 1638. szeptember 5. – Versailles, 1715. szeptember 1.)
Hyacinthe Rigaud festményén
(1701)

Akkor hát ki mondta, hogy XIV. Lajos mondotta volna? Sok mindenki, egyebek között Voltaire mondta – hogy a király mondta volna. Ha sok mindenki mondta, mi lehet az igazság (vagy a tévedés) a szállóige születésének körülményeivel kapcsolatban? Válaszoljon helyettünk Monsieur Dupré, a vaskos és igen tekintélyes szállóige-gyűjtemény összeállítója (Encyclopédie des Citations. Párizs 1959. 43. old.).

“E szavakat az ifjú királynak tulajdonítják, aki mindössze tizenhét esztendős volt akkoriban. A szavak 1655 április 13-án röppentek volna fel, amikor az uralkodó vadászöltözékben, kezében ostorral érkezett – állítólag – a párizsi bíróság üléstermébe. Félbeszakítva egy éppen zajló adóügyi vitát, így szólt: Az Állam – én vagyok! Ez a mondás minden tekintetben legendás. A király valóban megjelent a bíróság termében, kemény szókkal illette az elnököt és a tanácsosokat, azzal vádolva őket, hogy haszontalan vitáikkal csak zavarják a királyság ügyeit. Szokatlan öltözéket viselt (vörös kabátkát és szürke sipkát), de ostor nem volt nála. Rövid szónoklata után visszatért a Louvre-ba.” (Az ülés eredeti jegyzőkönyvei fennmaradtak, de a szövegben a “L’ État c’ est moi” nem található.)

Dupré szerint a király dölyfös fellépését a szájhagyomány úgy tömörítette, hogy a rövid és dühös szónoklat, a kihívó öltözék és a valójában nem is suhogtatott ostor emléke mintegy mottóvá sűrűsödött: a feudális abszolutizmus lényegévé.

Annyi bizonyos, hogy az eset után 150 évvel is emlegették még a franciák a híres mondást, Napóleon például 1814-ben vágta ugyanezeket a szavakat szenátorai szemébe.

Szállóige született – mert kifejezőek ezek a soha ki nem mondott szavak. Így lehet valami igaz, még ha nem is hiteles.