2025-02-03
Évforduló 10
1798. december 24-én született ADAM MICKIEWICZ lengyel költő
Mondhatni: a lengyelek Petőfije.
Nemesi családból származott, apja tekintélyes ügyvéd volt. Tanulmányait Novogrudokban kezdte, majd a vilnai egyetemen tanult, később latin nyelvet tanított. Egy szerencsétlen szerelem csaknem a sír szélére vitte. 1824-ben a wi...
1913. december 23-án született ANNA MARGIT festőművész, Ámos Imre festőművész felesége
A Képzőművészeti Főiskolán 1936-ban fejezte be tanulmányait. Első gyűjteményes kiállítását férjével, Ámos Imrével együtt az Ernst Múzeumban rendezte meg A házaspár alkotói munkásságának fő helyszíne Szentendre. 1937-ben ellátogattak Párizsba, ahol találkoztak ...
1793. december 23-án született DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA
Az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője.
A pesti Hacker házban kezdetleges színpad állt, ahol a kolozsvári magyar társulat tartott előadásokat. Nézőként gyakran részt vett ezeken, ekkor döntötte el, hogy színésznő le...
1943. december 22-én született PETRI GYÖRGY költő, író, műfordító
Írt verset, drámát, verses naplót. Életrajza éppolyan összetett, mint egész személyisége. Élete és munkássága szorosan összefügg a 70-es, 80-as, 90-es évek közéletével, kultúrpolitikájával. Nehéz róla elfogultság nélkül beszélni. Ezért inkább Keresztury Tibor ...
1858. december 22-én született GIACOMO PUCCINI a 19-20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője
Nem volt jó tanuló, és eleinte még a zene iránt sem mutatott érdeklődést. Először szigorú nagybácsija, Fortunato Magi tanította, azonban nem volt megelégedve unokaöccse zenei hallásával. Tehetsége később bontakozott ki, amikor a Luccai Konzervatóriumba, az I...
DECEMBER 21. – TÉLI NAPFORDULÓ; A CSILLAGÁSZATI TÉL KEZDETE
A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti. Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. (Aztán egyre rövidülnek az éjszakák, hosszabbodnak a nappalok.) A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van (esete...
168 éve született Feszty Árpád a századforduló legnépszerűbb festőművésze
Ógyallai földbirtokos, Rehrenbeck Szilveszter (1819-1910) és Linzmajer Jozefa (1822-1885) tizedik gyermekeként 1856. december 21-én született a magyar festőművészet egyik legnagyobbika, Feszty Árpád.
Testvérei közül Adolf (1846–1900) és Gyula (1854–1912) ép...
1913. december 21-én jelent meg a világon először a KERESZTREJTVÉNY
Az angolok szerint a keresztrejtvényt Arthur Wynne találta fel a 19. században. A játék azonban az USA-ban indult igazi fejlődésnek. Az első, mai értelemben vett keresztrejtvények a New York World 1913. december 21-i, vasárnapi mellékletében jelentek meg.
A k...
1866. december 21-én született TÖMÖRKÉNY ISTVÁN író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató
„Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb kincse, akkora, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló. … világítani fog még akkor is, miko...
1834. december 20-án született THAN KÁROLY (Apáthi Than Károly Antal) kémikus
Jómódú családba született, apja királyi pénztárnok volt Becsén. Tíz testvére közül Than Mór bátyja érdemeit is számon tartja az utókor. Szabadkán, Kalocsán, Szolnokon és Nagybecskereken járt gimnáziumba. Tizennégy éves korában részt vett az 1848-49-es szabadsá...