2025-03-26
Évforduló 10
1931. március 27-én született NOVÁK FERENC, a TATA koreográfus, rendező, etnográfus
Az amszterdami Nemzetközi Táncszínház koreográfus-rendezője, a Bihari János Táncegyüttes megalapítója, a Honvéd Együttes művészeti igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára, a magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének ...
1881. március 25-én született BARTÓK BÉLA zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára
Nagyszentmiklóson született és zeneszerető családban nevelkedett Bartók Béla. Apja a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt a komponálással is foglalkozott; anyja tanítónőként dolgozott és kiválóan zongorázott. A ...
1926. március 25-én született PAPP LACI (természetesen: Papp László, beceneve: Görbe) háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, edző, sportvezető
Magyarország és a világ egyik leghíresebb ökölvívója, aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban melbourne-i olimpián nyert aranyérmet. A Budapest Bástya és a Budapesti Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban indult, 1946 és 1956 közö...
1844. március 24-én született ARANY LÁSZLÓ költő és népmesegyűjtő, Arany János fia
Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irod...
1881. március 23-án született ROGER MARTIN du GARD francia regényíró
Magas rangú hivatalnok család gyermekeként látta meg a napvilágot, anyagi gondjai ezért sohasem voltak. Gimnáziumi tanulmányait Condorcet-ban végezte. Édesapja vallásos nevelésben részesítette, tizenöt éves korában fellázadt az egyház tanai ellen. Meghatározó...
1897. március 23-án született HAMVAS BÉLA Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta és könyvtáros
Apja evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő volt, aki papi hivatásától megválva magyar–német szakos tanári állást vállalt. Hamvas Béla tíz éves korától zongorázott, később komponált is, olyan elhivatottsággal, hogy szülei sokáig úgy vélték, zene...
MÁRCIUS 22. – A VÍZ VILÁGNAPJA
A Víz világnapja egy évente ismétlődő esemény, melyet 1993 óta minden év március 22-én tartanak meg. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot ...
1948. március 22-én született Sir ANDREW LLOYD WEBBER angol zeneszerző, a zenés színház, a musical egyik legismertebb alkotója
Andrew Lloyd Webber 1948. március 22-én Londonban, Dél-Kensingtonban született. Apja, William Lloyd Webber zeneiskolai igazgató, egyházi zeneszerző és templomi orgonista. Anyja, Jean Johnstone Lloyd Webber zongoratanárnő. Öccse, Julian Lloyd Webber csellista.
...
Március 21-e a DOWN-SZINDRÓMA VILÁGNAPJA
A Down-szindróma Világnapját (World Down Syndrome Day) március 21-én tartják, a dátum a Down-szindróma mögött álló, három példányban jelenlevő 21. kromoszómára utal. Az eredeti ötlet Stylianos E. Antonarakis genetikustól származik, majd az ART21 nevű sváj...
Március 21. A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJA
1998-ban Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti világnap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét...