Tehát, ha éhes lesz az oroszlán, akkor kimegy a rétre és fog magának vacsorát. Mivel marha nagy, erős állat (nem véletlenül az állatok királya), megszokta, hogy mindent kénye-kedve szerint csinál, fittyet hányva minden tudományos vizsgálódásra. Így hát cselhez folyamodtunk és elkergettük az összes állatot a mezőről, hogy megfigyelhessük, hogyan viselkedik egy éhes oroszlán.

Este a sok futástól és ordítástól fáradtan megérkeztünk a táborba – és mit látunk: a sátrak feldúlva, tyúkjaink a ketrecből el. Szóval nagy pusztítás mindenütt. Először menyétre gyanakodtam, de hű segédem fölvilágosított, hogy ezen a vidéken nem élnek menyétek. „Akkor pedig csak a mi oroszlánunk lehetett” – gondoltam felbőszültem és bevonultam a sátramba.

Nem vettem rögtön észre. Csak valami szokatlan büdöset éreztem, ezért kitettem a bakancsomat az ajtó elé. De a szag nem szűnt meg, sőt: a kétszersültes ládám mellett ott találtam az oroszlánt, amint épp halkonzervet evett. Kétszersülttel tunkolta a jó kis olajos zaftot és teli pofával zabált. Aztán megkérdezte tőlem, hogy hol tartom a citromot. Az agyamat elöntötte a méreg és csak annyit sziszegtem felé: „Kifelé!” – az ajtóra mutattam. Erre ő kelletlenül elhagyta a sátramat én pedig feljegyeztem, hogy szereti az olajos halat kétszersülttel.