Tanulmányai befejeztével a kőszegi kerületi tábla ülnöke, majd a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1785. március 9-én belső titkos tanácsosi címet nyert és hamarosan pécsi kerületi királyi biztos, valamint Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett.
Amikor a kalapos király egymás után adta ki azokat a rendeleteket, amelyek célja Magyarország és Erdély germanizálása és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítése volt, Széchényi nem akart céljainak eszköze lenni, ezért minden tisztségéről lemondott és a magánéletbe vonult vissza. Az 1790-es országgyűlés után újra hivatalba lépett, majd II. Lipót küldötteként Nápolyban is járt, hogy a nápolyi királynak a koronázási emlékérmet átadja. 1792-ben megkapta a Szent Januárius-rendet. Később Somogy vármegye főispánja lett, és mint királyi biztosra, rábízták a Dráva és Mura folyók szabályozását. Ezután a Hétszemélyes Tábla elnöke, majd királyi főkamarásmester, illetve helyettes országbíró lett.

Széchényi Ferenc 1802. november 25-én hatalmas és roppant értékű gyűjteményét, amely 11 884 nyomtatványt, 1156 kéziratot, 142 kötet térképet, 2019 db aranyérmét, valamint címereket és más régiségeket, sőt festményeket is tartalmazott a magyar nemzetnek adományozta, amit később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészített ki. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is. Széchényi Ferenc azonban előtte elkészítette a leendő könyvtár katalógusát is, amit a saját költségén kinyomatott, majd belőle egy-egy példányt a külföldi uralkodóknak, a külföldi tudományos intézeteknek, valamint hazai és külföldi tudósoknak is elküldött.

Széchényi Ferenc bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséért érdemeit 1807-ben az országgyűlés törvénybe iktatta (XXIV. törvénycikk).

Széchényi Ferenc a művészetet és a tudományt is folyamatosan és nagy összegekkel támogatta. Pártfogoltjai voltak többek között: Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc író, költő, a magyar nyelvújítás vezéralakja, Révai Miklós nyelvész, egyetemi tanár, a magyar történeti nyelvészet megalapítója, Verseghy Ferenc költő, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfás és zeneszerző, Hajnóczy József író, a magyar jakobinusok egyik vezető személyisége, Tessedik Sámuel.

A külföldi tudományos társulatok egymás után fejezték ki elismerésüket azáltal, hogy tagjukká választották: a göttingeni királyi tudományegyetem, a jénai, a varsói tudományos akadémia, a bécsi tudományos akadémia tiszteletbeli tagja, az Aranygyapjas rend lovagja lett.

Folyamatosan élénk figyelemmel kísérte hazájának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak sorsát, melyről sosem feledkezett meg, így kinyomatta a könyvtár későbbi gyarapodásának katalógusát. 1818-ban előbbi adományát egy újabbal egészítette ki, odaajándékozva a Magyar Nemzeti Múzeumnak soproni könyvtárát is, mely főleg klasszikusokból és külföldi művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből és földabroszból (térképből) állt.

Széchényi Ferenc élete vége felé a politikai reakció miatt depressziós lett, könyörgésbe és vallási bűnbánatba mélyedt,  a vallási miszticizmus felé fordult. Fia, Széchenyi István írta róla:„a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába” 1820-ban, 66 évesen.

Szobra áll a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, amely Istók János műve.

BERZSENYI DÁNIEL: GRÓF SZÉCHENYI FERENCHEZ
Astraeánk koszorús papja! Polymniám
Példás érdemidet merje-e zengeni?
Hív Múzsám adaját meg ne utáld, hazánk
Őszült Nestora, Széchenyi!
Nem kincs, nem ragyogó polc tüneményei,
Nem mászó csapodár kába reményei
Mozdítják ajakát, mert csak az istenibb
Erkölcs csalja ki énekét.
Fényes birtokaid kénye le nem köti
Munkás életedet: terhek alá veted
Atlás-vállaidat, hogy szemeid hajónk
Kormánnyára vigyázzanak.
A törvény sivatag rejtekiben lakó
Elméd phárusi láng a szövevény között:
Kővár s szent menedék minden igaznak és
A bűnnek kegyes ostora.
S hogy mindent megelőzz, a tudományokat
Szárnyaddal takarod, s a haza kincseit
Buzgón gyüjtögeted, s felkel az alkotó
Corvin tára teáltalad.
A polgári töl-ág s delphusi laurusok
Kettősen fedezik homlokod érdemit.
Méltán áldja nemes lelkedet a magyar,
Mert jó atyja, vezére vagy.

Budai Éva
rovatvezető
(Forrás: wikipedia)

Kiadta a Magyar Fűvész Könyvet. Megírta a Lúdas Matyi első változatát, majd később átdolgozta és kiadta Bécsben. Különösen szerette a botanikát, és emellett verselgetett is. A debreceni körnek is tagja volt; Csokonai Vitéz Mihály csaknem mindennapos vendég volt Fazekas házánál, és Kazinczy Ferenccel is jó barátságban volt, leveleztek is. Kazinczy Csokonai munkáinak kiadásánál Fazekast választotta maga mellé szerkesztőtársnak; az ebből keletkezett Árkádia-perben, amely a Hazai és Külföldi Tudósításokban évekig tartott, a debreceni közvéleményt Fazekas képviselte, s ő harcolt a lapban Kazinczy ellen, habár névtelenül. Fábián Gábor szerint a Mondolat megírásában is volt része.

1819-ben indította és haláláig szerkesztette a Debreceni Magyar Kalendáriumot. Prózafordításokat, tudománynépszerűsítő cikkeket közöl, és verseket is ír a Kalendárium számára.
Korai költeményeinek témája a katonaélet. Saját élményeit fogalmazza meg mély humanizmussal. Szerelmi lírája szintén katonaéveihez köthető. Verseiben, melyeket Ruszandához, egy román parasztlányhoz ír, a természetesség, a közvetlen látásmód dominál. Debrecenbe való visszatérte után költészete átalakul, úgynevezett természetlírájában az évszakok váltakozása, a természet gazdagsága van jelen. Természeti költészetében kitisztult zsenisége mellett felfedezhető a berzsenyis ódai hang, az anakreóni könnyedség, valamint a népies tónus is. Ezt a népies jellegzetességet tudatosan vállalta Az én poézisom című költeményében.

Legismertebb műve a LÚDAS MATYI, egy eredeti magyar rege négy levonásban. A első kiadás 1815-ben jelent meg Bécsben, a szerző tudta nélkül. Fazekas 1815. november 15-én levelet küldött a kiadónak, amelyben tudatta, hogy a Lúdas Matyit még 1804-ben írta ugyan, de miután az 1805-ben Kazinczy tetszését nem nyerte el, nem szánta kiadásra. Ekkor újra átdolgozta, és 2., javított kiadásként jelent meg 1817 júniusában, F. M. kezdőbetűkkel a címlapon, 8 rét egy íves füzetben négy fametszettel, rajzolt borítékkal és 36 koronáért árulták. Minden ebből bejövendő pénzt, mint a mellé ragasztott híradás tudtul adta, a kiadó a szombathelyi és körmendi tűzkárosultak segélyezésére fordította. A 3. kiadás 1831-ben Budán jelent meg. Ezután sok kiadást ért, és a ponyvára kerülve eljutott a nép közé.

Legismertebb sora a tökéletes hexameterben írt: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.”

FAZEKAS MIHÁLY: MANCIHOZ

A hatalmas szerelemnek
Királynéja ihol jő,
Vagy talán az én szivemnek
Vívója az? ő az, ő!
Mely felséges egy munkája
A pompás természetnek,
Minden íze, porcikája
E gyönyörű termetnek!
Nincs őrajta álragyogvány,
Minden kitőlt magából,
Igy jött ki az első leány
A teremtő markából.
Mely gőgetlen rátartással
Hord egy bokor kellemet!
Mely szemérmes hódítással
Int magához engemet!
Jer! legyetek segítségim,
Ész! vitézség! istenek!
Mert elhagytak tehetségim,
Jaj! már hozzá szöktenek.
Vad nyakasság! fére! fére!
Ez a bájos tekintet
Büszke gőgöm ellenére
Hatalmamból kiintett.
Bírjad tehát szívem, eszem
S mindenem ennél fogvást,
Csak vess értek, óh győző szem!
Egy mosolygó pillantást. –
De ím, míg e kegyet kérem,
Ő megy s tán rám sem ügyel,
Vagy talán csak a szemérem
Csalja még előlem el!
De héj! ha úgy osztogatta
Venus közzénk kegyelmét,
Hogy kellemét néki adta,
Nékem csak a szerelmét;
Ha ő nem érez és csupán
Hódít, bár ártatlanul,
S az én szívem e nagy csatán
Csupán hódolni tanul! –
Fére bolygó gondolatok!
Melyeket szült a vak ész,
Kis reményim tornyozzatok,
Ím angyalom visszanéz.

Csokonai Vitéz Mihály
költő, író, műfordító
(Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.)

“Csokonait nem lehet felfedezni. Egyszerűen azért, mert huszonöt évenként újra fel kell fedezze minden leendő nemzedék.”
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró

Csokonai a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulóján lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt.

Debrecenben született, apja borbély és felcser volt, anyja szűrszabó mester leánya, aki 1786-ban megözvegyült, és nehéz körülmények közt nevelte fiát. Csokonai Vitéz Mihály tehetségét egyik tanítója, Háló Kovács József fedezte fel a debreceni kollégiumban.
A fiatal Csokonai a II. József halála után megélénkülő légkörben írta első közéleti verseit (Magyar! hajnal hasad!, A pártütő), társadalombíráló allegóriáit és szatíráit (Az istenek osztozása, Békaegérharc) és szépprózai kísérleteit (A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1790-ben találkozott Földi János költővel és természettudóssal, az ő révén kezdett Kazinczyval levelezni, akinek később verseit is elküldte, és aki további alkotásra bíztatta. Dugonics András népiessége is hatott rá, de vonzotta a felvilágosodás is: Rousseau, Voltaire, Pope írásait tanulmányozta. Olasz költőket, Metastasiót, továbbá Holbach ateista művét, A természet módszerét fordította.
1793-ban a pesti színjátszóknak tucatnyi színművet ajánlott fel, fordításokat és saját műveit, köztük A méla Tempefőit, amelyben a magyar kulturális viszonyok elmaradottságát pellengérezte ki: “Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!” Kazinczytól értesült a jakobinus mozgalom terveiről, így születtek bölcselő költeményei (Konstancinápoly, Az estve, Az álom), melyekben támadja a “denevér babona, bagoly vakbuzgóság” jellegű vallásosságot, és ostorozta a pórnép kizsákmányolását.
Megismerkedett a nyugat-európai rímes-időmértékes verseléssel, finom, rokokó hangulatú költeményeit e formákban írta. Dalstílusán Petrarca hatása érezhető, de az eleganciát a természet szentimentális ábrázolásával, klasszikus mitológiával, a diákdalok vaskos humorával és a népdalok egyszerűségével elegyítette. Dalai eleinte kéziratos másolatokban és énekelve terjedtek.

1794-ben tógátus diákként a poétai osztály tanítója lett, a szabadban tartott órát diákjainak, énekre, táncra, színjátszásra is rávette őket. Emiatt és talán jakobinus kapcsolatai miatt is kizárták a kollégiumból. 1795-ben Pestre ment, itt találkozott Virág Benedekkel és Dugoniccsal, összeállított egy verseskötetet is, amelyet nem tudott kiadatni, csak hét verse jelent meg belőle Kármán József Uránia című folyóiratában.

Wilhelm Egger: Vajda Júlia – Lilla feltételezett arcképe
A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc.
Officina Nova, Budapest, 1995, 361. oldal.

Egy ideig a sárospataki jogakadémián tanult, majd Pozsonyban, az országgyűlésen keresett támogatót műveinek kiadásához, de csak az általa szerkesztett Diétai Magyar Múzsa füzeteiben tudta megjelentetni írásait. Komáromban lapot akart alapítani, de kudarcot vallott. Itt ismerkedett meg 1797 márciusában Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő leányával, akit költeményeiben Lillának nevezett. A lányt csak azzal a feltétellel ígérték oda neki, ha állandó megélhetést szerez. Mire visszatért Komáromba, Lillát máshoz adták feleségül. A boldogan induló, majd csalódást hozó élményből születtek Lilla-versei, a magyar szerelmi líra kiemelkedő alkotásai: A Reményhez, A pillangóhoz, Köszöntő, Egy rózsabimbóhoz, Újévi köszöntő.

Somogyba ment, egy ideig Nagybajomban élt Sárközy Istvánnál. Itt írta szentimentális líránk nagy alkotásait: A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz című ódáit. Népies verseket is szerzett (Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor). 1798-99-ben írta Dorottya című farsangi vígeposzát, amely számos jellegzetes korabeli figurával gazdagította irodalmunkat. Csurgón egy évig a gimnázium segédtanáraként vállalt állást, két bohózatot is írt itt: a Culturát és Az özvegy Karnyónét, és elő is adatta őket diákjaival. Bár mindig azt remélte, meg tud élni költészetéből, mecénásokat kellett keresnie, a Dunántúlon talált nagyúri pártfogókat Festetics György és Széchényi Ferenc személyében.
1800-ban visszatért Debrecenbe, ahol előfizetőket kezdett gyűjteni versei kiadásához, majd Pesten mérnöki tanulmányokba kezdett. 1802-ben Komáromban kinyomatta tervezett életműsorozatának első darabját és Ewald Kleist német költő verses és prózai műveinek fordítását, A tavasz címmel. További köteteit is előkészítette kiadásra, de csak a Dorottya jelent meg 1804-ben.

Tüdőbaja kiújult, gondjait a költő és botanikus Fazekas Mihályhoz fűződő barátsága enyhítette, Főhadnagy Fazekas úrhoz című versében utal is erre. Ekkor írt ódái kiemelkedő bölcseleti művek, közülük is kimagaslik A lélek halhatatlansága. 1803-ban Bécsben jelentek meg Anakreoni versei, melyekben a dal, a bor, a természet és az asszonyok szépségét énekelte meg.
1804 áprilisában Nagyváradon Rhédey Lajosné temetésén ő maga adta elő A lélek halhatatlanságát. A gyászszertartáson kapott tüdőgyulladásban halt meg 1805. január 28-án Debrecenben. Temetésén barátja, Diószegi Sámuel lelkész beszélt, kivonult az egész kollégium, a Magyar Kurirban Kazinczy írt róla nekrológot.

Verseinek utóélete is érdekes: Kazinczy ki akarta javítani Csokonai némely sorát, míg a debreceni barátok ragaszkodtak a hű kiadáshoz. Síremlékére Kazinczy az “Árkádiában éltem én is” sort akarta vésetni, amit Debrecenben sértésnek vettek, Árkádiát marhalegelőnek tekintve. A vitában Kazinczy győzött, a Fazekas körüli írócsoportot parlagisággal és maradisággal vádolta, népiességét is elítélte. 1817-ben Kölcsey írt szigorú és értetlen bírálatot Csokonai verseiről. Aa vita évtizedeken át folyt, a népies költészet csak az 1840-es években, Petőfi és Arany révén került igazi helyére. Egy évszázaddal halála után, a Nyugat nemzedéke ismerte fel Csokonai jelentőségét, Adyval az élén, aki saját előfutárának látta őt. A Vitéz Mihály ébresztése (1911) című versében így emlékezett a hajdani költőtársra: “Szavak, szárnyatok bársonyára / Szedegessetek violaszagot, / Midőn felröpködtök Őt dicsérni.”

(MTVA)

Kapcsolódó oldal:

Csokonai Vitéz Mihály összes költeménye

Csokonai Vitéz Mihály életrajz a MEK oldalán