“Amikor megkérdezték őket, mik tartoznak a főnök kiváltságai közé, az egyik bennszülött, aki maga is főnök volt, így felelt: – Ő megy elöl a csatában.”

Bármilyen csattanós is ez a megfogalmazás, nem olyan jelentős, mint a nyambikvaráknál, ahol a főnök neve: uilikante, azaz egyesítő, aki összefűz, ami azt sugallja, hogy a bennszülöttek gondolkozása azt a kívánságot testesíti meg, hogy csoportba szerveződjenek, vagyis nem azért van főnök, mert szükségük van központi tekintélyre.
Náluk az egész hatalom a megegyezésen alapszik, és a jogszerűséget is az tartja fönn. A főnök semmilyen kényszerítő erővel nem rendelkezik. Hatalma legfőbb alapja a bőkezűsége.
Anyagi szempontból nem élvez kiváltságos helyzetet.
Ezt Claude Lévi-Strauss írta le a Szomorú trópusok című könyvében.

Amerikában a “Légy az első!”, ” Légy különleges!”, “Légy más!”  jelszavak divatoznak. A nyambikvarák főnökeinek egyesítő szándéka és bőkezűsége olyan vezetői tulajdonságok, amelyekről elmondható, hogy különlegesek, mások, mint a XXI. században megszokottak. Pedig most is volna rájuk igény.

Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik: