Fáy András emléktáblája
(Fót)

Mikszáth Kálmán egyik Fáy Andrásról szóló írásában írta, ha nem Széchenyit illetné „a legnagyobb magyar” jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a „haza bölcse”, akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán „a nemzet mindenese”.

Előkelő református nemesi családból származott, apja Fáy László ötezer holdas földbirtokos. A családi emlékezet a tatárjárásig nyúlik vissza, amikor egyik őse a Muhi csatában felajánlotta lovát a menekülő királynak, aki ezért nemességet és Fái községet adományozta a családnak.

Miután szülei Gombára (Pest vármegye), apai nagyapja birtokára költöztek, ott kezdte tanulmányait. Innen került bátyját, Ferencet követve a sárospataki kollégiumba. Sárospatakot elhagyva a pozsonyi evangélikus líceumban folytatta tanulmányait, elsősorban azért, hogy a német nyelvet elsajátítsa. Innen visszatért Sárospatakra, ahol először bölcsészetet, majd jogot hallgatott. A sárospataki jogi tanulmányok után Pesten lett joggyakornok, ahol aztán ügyvédi oklevelet szerzett kitűnő képesítéssel. Ügyvédkedés helyett azonban – atyja kedvéért – közigazgatási hivatalt vállalt. A váci járás alszolgabírója, majd szolgabírája lett. Később visszavonult gombai birtokára gazdálkodni, hogy mellette életét teljes egészében az irodalomnak és a társadalmi tevékenységnek szentelhesse.

Szerette az irodalmat és az írókat: sokat olvasott, anyanyelvén és latin nyelvű római klasszikusokon (Cicero és Tacitus) kívül a modern felvilágosult német, francia, s angol irodalmat kedvelte.
1807-től pedig már maga is írogatott. Háza a fiatal írók találkozóhelye lett. Látogatói voltak többek között unokabátyja, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Vitkovics Mihály és Vörösmarty Mihály, aki a híres Fóti dalát éppen Fáy szőlőjében, egy szüreti mulatság alkalmával szavalta el. Eszmék értek tervvé a kis írói körben, melynek középpontja a mindenkit szívesen látó, jókedvű házigazda volt.
Először mint író lépett a nyilvánosság elé, de miután Pestre költözött – mint Pest vármegye tekintélyes vezetője – mindinkább a politikai és társadalmi téren fejtett ki tevékenységet. Erős gyakorlati érzékével, széles körű ismereteivel és nagy fogékonyságával igen korán, még Széchenyi előtt, fölismerte gazdasági és kulturális elmaradottságunknak az okait, és már 1825-ben egy javaslatot terjesztett be, megjelölve az orvoslás eszközeit (színház, szabad ipar és kereskedelem, jobb büntető kódex, erkölcsnemesítés, javító ház, törvénykezés és közigazgatás javítása, takarékpénztár stb.).

Széchenyi színrelépését, különösen a Hitel megjelenését követően lelkesedéssel csatlakozott a „legnagyobb magyarhoz”, aki – felismerve benne a rokongondolkodású nemzetgazdát, akinek liberális eszméi rá is hatottak – szövetségesének fogadta. Hamarosan Pest vármegye is táblabírájául választotta. Tevékenyen vett részt a kor minden kulturális és gazdasági mozgalmában. Széchenyi kedvéért belépett a Nemzeti Kaszinóba, melynek majdnem folytonosan a könyvtárosa volt, két ízben pedig igazgatója is. Az akadémia már az első nagygyűlésen, tiszteleti tagjává választotta. Később az igazgatótanács tagjaként, majd pedig helyettes elnökként tevékenykedett.

A Kisfaludy Társaság szintén már megalakulásakor, igazgatójának választotta. Ezután Döbrentei Gáborral együtt a budai színtársulat igazgatója, majd az akadémia játékszíni bizottságának tagja is lett, amely feladatai között szerepeltette a drámairodalom fejlesztését. Egész életében sokat fáradozott a nemzeti színészetért. Részt vett a Védegylet alapításában, a Nemzeti Kör munkájában, sürgette a nevelőnőképző intézet felállítását, mert nemzeti szempontból károsnak tartotta a nevelőnők külföldről való importját.

Fáy András halálának 150. évfordulójára ezüst és színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben.

Legnevezetesebb alkotása azonban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (a mai OTP Bank Rt. egyfajta jogelődje), melynek eszméjét nemcsak a kishitűek, de még maga Széchenyi is kétkedéssel fogadta. Ő azonban minden energiájával és rábeszélőképességével hozzálátott terve megvalósításához. Sikerült is összeteremteni az alaptőkét, és az intézet 1840. január 11-én megkezdte működését. Az alakuláskor segédigazgatóvá választották, majd indítványozta – és ez ügyben komoly előkészületeket is tett –, hogy a takarékpénztárt bővítsék ki egy életbiztosítási osztállyal is, de az idő erre nem volt alkalmas. Mindazonáltal az intézet pár év alatt nem remélt módon fölvirágzott (hét év alatt 32 fiókkal bővült), kiállotta a szabadságharc viharait, s ma is egyike a legnagyobb, legszilárdabb pénzintézeteinknek.

A kiegyezést előkészítő Deák Ferenc is tisztelte Fáy Andrást, de politikájához a sokféle betegséggel küszködő írót és közembert már nem tudta igénybe venni. Hetvennyolcadik születésnapját még szeretetteljesen megünnepelték, azonban nem sokkal később bekövetkezett halála gyászba borította az egész országot. Arany János hódolatteljes nekrológban búcsúztatta.

Fáy András első könyve a Bokréta, mellyel hazájának kedveskedett. A dalokkal, mesékkel, epigrammákkal teli füzetet Kazinczy Ferenc buzdítására adta ki, s neki is ajánlotta. Majd kiadta a Friss bokrétát. Híres íróvá azonban mesegyűjteménye tette: Fáy András eredeti meséi és aforizmái, melynek második, majd harmadik kiadása is megjelent. Az Ezópus, Phaedrus és La Fontaine által ihletett mesegyűjtemény – a hozzácsatolt aforizmákkal – a liberalizmus propagandája és erkölcsi példatára.

Több mint hetedfélszáz az általa írt állatmesék, parabolák, aforizmák száma, melyekbe életelveit, tanácsait, észrevételeit burkolta, nagyon sok emberi vagy nemzeti gyarlóságot és előítéletet tesz nevetségessé. A közönség meg is értette a mesék célzásait, a korabeli példányszámok mutatják kedveltségüket. Ő írta az első társadalmi regényt is A Bélteky ház címmel.

FÁY ANDRÁS: LÚD ÉS ORR
(állatmesék)

CUKORMÍVES

A haldokló cukormíves ágya előtt egy asztalra tétette utolsó mesterművét, egy nagy süteményt, mely Belgrád várát ábrázolta. – Nem halok meg egészen – így kiált fel megelégedetten -, élni fogok ez alkotásban a maradék előtt! Szegény! hányadik metamorfózison ment azóta keresztül mesterműve!
Írócskák! reménylem, értetek?

A SZAMÁR
A szamár irigyelve szemlélte, mint vala ura előtt egy angol paripa kedvességben. – Ah! most értem én – így szóla szokatlan víg szökéssel -, mi hibázik nekem? az átkozott nagy fülek, s az ormatlan legyezők tesznek engem mások előtt utálatossá. – Ballag azonnal s nyüzsög a juhászon, hogy ocsmány füleit s farkát vagdalja el. – Óh jámbor! – felel az – nem fül, nem fark a te árulód, hanem az, hogy szamár vagy.
Cifra köntös fityeg az uracskán, szépen fütyöl, dalol, táncol, de a kalap tököt fedez.

KOPERNIKUSZ ÉS AZ URACS
Kopernikusz szisztémájának hetykén veté ellen egy uracs: ha a föld forog, miért nem dönt el engemet fordulásával? – Mert az úr szerfelett kis pont a nap szisztémájában – felel mosolyogva a tudós.

A VAK ÉS A SIKET
Egy siket és ismerőse, aki a belső hályog miatt nem látott, a játékszínbe mentek együtt, egy új énekesnő hallására. – Egek! beh felséges hang! – szóla a siket a vakhoz. – A hang amilyen – felel ez -, de az akció, akció!
Mily sokan ítélnek csak azért, hogy eltitkolhassák mások előtt valamihez nem értésöket!

A MÉHEK ÉS MEDVE
Egy görbe fa odvában honolt méhrajhoz nem férhetvén a medve, kíváncsian szemlélte alulról szorgalmát. – Együgyűk! – szól végre az irigység belőle -, hogy nem unjátok oly apró cseppekbe gyűjtögetni azt a kis mézeteket; nekem ugyan nem volna béketűrésem hozzá. – Azért is nyalogatja éhen uraságod télben a talpát addig, míg mi kényünkre élünk nyári kereseteinkkel.
Aki nem munkál, ne is egyék az!

A MEDVE ÉS EVET
Kedvetlen komorsággal járdalt a medve az erdőben, s meglátta egy fán vígan ugrosni az evetet. – Oh be könnyű elméd van! – így szólt megvetéssel hozzá. – Miért nem szokol több komolysághoz, mindjárt többre néznének az állatok? – Az meglehet – felel ez -, de én ugyan oly bohó nem vagyok, hogy kis örömeimet, melyek legszebb boldogságomat teszik, némely gyávák gondolkozásainak s külső fénynek áldozzam fel.
Boldogtalan vagy! ki abban vadászod az igaz boldogságot, hogy többnek látassál mások előtt, mint ami vagy.

A VARJAK GYŰLÉSE
A varjak gyűlést tartottak. – No, mit végeztetek? – kérdé egy visszatérőt a szarka. – Azt, hogy a jövő gyűlésen fogunk végezni.

AZ OBELISZK
Egy fejedelem, országlása fényének emlékeül, egy temérdek obeliszket vágyván emelni, messze földről ritka szép s nagy gránitot hozata. Összehívatta országa minden faragóit, s a munkát ügyességökre bízta. Sokfelé mentek ezek között a vélemények az oszlop formája, nagysága s jelei iránt. Ki-ki tetszése szerint lásson munkához, volt a végzés. Vésett a kövön céhbeli és kontár, s ügyetlen vésések törülték el gyakran a mesterművet. Emeletlen marad az obeliszk, s feldarabolva a szép gránit.
Édes nyelve hazámnak! félek, nehogy a gránit díjára juss!

A KANDÚR
Karmoltan jöve le a padlásról a macska. – Hol jártál? – kérdi szánva tőle gazdája. – Kedves feleségemmel mulatoztam – felel nyájas simulásokkal a kandúr. – S hol kaptad ezen szörnyű karmolásokat? –
– Tőle a lelkemtől, s örül a szívem forró szerelme ezen bizonyos jeleinek.
A gazda csodálkozott: mert még – nőtelen volt.

A MAJOM
A majom hosszas fogságából elillant. Az atyafi majomsereg örvendezve vette őt körül, de mint elbámula mindegyik, amint a megérkező idegen makogás mellett emberi eltanult mozdulatokat kezde ejtegetni, s felei közé sehogy sem szokhata, sem vegyülhete. – Gyáva! – szóla szánakozva az anya. – Te majomnak már nem érsz semmit, embernek pedig ostoba vagy.
Magyarom! elvész az eredeti karakter a sok követésben.

A KUTYA
Dühös méreggel ugatott a kutya egy elmenő szekér után, s a kereket faldosta. – Mit dühösködöl – így szólt egy tehén hozzá -, hiszen a kocsi nem árt neked semmit? – Nem árt? – felel fogcsikorgatva az eb. – De halad, én pedig maradok.
Az irigység nem hagyja magát, nem hágy mást boldognak lenni.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia.hu, mek.hu)