Aldous Huxley 5 éves korában

Aldous Huxley 1894. július 26-án született. Legismertebb műve a Szép új világ című disztópia (negatív értelmű utópia), amit 1931-ben írt, és ami 1932-ben jelent meg először nyomtatásban. A regény a Szép új világ címet William Shakespeare „A vihar” (The Tempest) című komédiájából kapta, ahol az 5. felvonás 1. színében Miranda azt mondja:

“- Ó, csoda! – mondta Miranda. – Milyen nemes lények ezek! Bizonyára nagyszerű világ az, amelyikben ilyen emberek élnek.” (Vas István fordítása)

Gyakori témája volt Huxley műveinek a társadalom, eszköze a társadalomkritika és a szatíra, de versei, esszéi, bűnügyi témájú regényei és novellái is vannak. Hét különböző évben jelölték irodalmi Nobel-díjra.

Huxley Godalmingban, Angliában született 1894. július 26-án a több neves családtaggal büszkélkedő családba a tanár és író Leonard Huxley és első felesége, Julia Arnold fiaként. Nagyapja Thomas Henry Huxley, a kitűnő 19. századi természettudós, akit „Darwin buldogja”-ként ismertek. Testvére, Julian Huxley (1887–1975) és féltestvére, Andrew Huxley (1917–2012) is ismert biológusok voltak.

Huxley tanulmányait apja jól felszerelt botanikai laboratóriumában kezdte, majd a Hillside iskolában folytatta. Tanárnője sokáig édesanyja volt, aki évekig felügyelte tanulmányait, míg meg nem betegedett. A Hillside után az Eton Főiskolára jelentkezett. Édesanyja 1908-ban meghalt rákban, majd három évvel később Huxley egy fájdalmas szembetegséget, felületes pontozott szaruhártyagyulladást (keratitis punctata) kapott, ami „gyakorlatilag három-négy évre megvakította”, ám ez mentette meg az első világháborúban a besorozástól. Miután visszatért a látása, angol irodalmat kezdett el tanulni a Balliol Főiskolán, Oxfordban.

Mivel ballioli tanulmányai során eladósodott apja felé, mindenképpen munkát kellett vállalnia, így 1918-ban egy rövid időre a légierő minisztériumánál helyezkedett el, de nem érzett különösebb vágyat az irodai munkára.

Aldous Huxley
(1894. július 26. – 1963. november 22.)

Huxley tizenhét évesen fejezte be első, nem publikált munkáját, ám csak húszas évei első felében kezdett komolyabban írni. Első regényéről úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy „Vakírással gépeltem le egy regényt, el sem tudtam olvasni. Fogalmam sincs róla, mi lett vele, kíváncsi volnék rá, de elveszett”.

Az első világháború alatt ideje nagyobb részében Garsington Manorban tartózkodott, Lady Ottoline Morell, arisztokrata és mecénás otthonában, akinél mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1919-től az Athenaeum irodalmi magazin újságírója lett. Ugyanebben az évben feleségül vette a belga menekült Maria Nijst, akit Garsingtonban ismert meg. Egy gyermekük született, Matthew Huxley (1920–2005), epidemiológus és antropológus. Első regényében, az 1921-ben megjelent Nyár a kastélyban címűben a Garsington-életmód karikatúráját mutatja be szatirikus és cinikus formában.

Az 1920-as években dolgozott többek között a brit Vogue-nak és a Vanity Fairnek. 1928-ban jelent meg Pont és ellenpont (Point Counter Point) című regénye, mely összetettebb és fajsúlyosabb volt a korábbiaknál, és amely szélesebb körű elismerést szerzett írójának. 1931-ben írta meg egyik legismertebb művét, a Szép új világ (Brave New World) című regényt. A vak Sámson (Eyeless in Gaza) című regénye először 1938-ban jelent meg.

1937-ben Huxley a kaliforniai Hollywoodba költözött, feleségével, és barátjával, Gerard Hearddel. Ebben az időben írta Huxley a Célok és eszközök című művét. Ebben a munkájában taglalta a tényt, hogy bár a modern civilizáció emberei egyetértenek abban, hogy a világon legyen „szabadság, egyenlőség, igazság, és testvéri szeretet”, de nem képesek megegyezni, hogy valósuljon ez meg. Heard megismertette Huxleyt a Védántával, a meditációval és a vegetarianizmussal az ahimsza alapelvein keresztül. Huxley összebarátkozott J. Krishnamurival, akinek a tanításait nagyra becsülte. Ő is védántista lett, bekerült Szvámi Prabhavananda körébe, és Christopher Isherwoodot is bemutatta ennek a körnek. Nem sokkal ezután írta a lelki értékeket és eszméket hangsúlyozó könyvét, a The Perennial Philosophyt. A cím magyarul Az örök filozófia, vagy perenniális filozófia, Gottfried Leibniz-nél „filozófiai örökkévaló”.

Maria Huxley és Aldous Huxley
(1938)

Ebben az időszakban további bevételi lehetőségei nyíltak írói képességeinek kihasználására mint forgatókönyvíró, amit Anita Loosnak, regényíró ismerősének köszönhetett. 1940-ben Robert Z. Leonard rendezésében Huxley és Jane Murfin forgatókönyve alapján filmre vitték Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényét.

Huxley élete nagy részében, tinédzserkori betegsége miatt – melyben kis híján megvakult – nagyon gyengén látott. 1940-ben elköltözött egy negyvenholdas területre, egy magasan fekvő sivatagi falucskába, a kaliforniai Llanóba. Itt saját elmondása szerint látása drámaian javult, részben William Horatio Bates módszerének, részben pedig a szélsőséges, tiszta, természetes sivatagi fénynek köszönhetően. Később Huxley úgy nyilatkozott, hogy 25 éve először képes volt szemüveg és erőlködés nélkül olvasni. Még autót is megpróbált vezetni a farm melletti földúton. Ekkor írta meg A látás művészete című könyvét a Bates-módszerrel elért sikereiről, amit 1942-ben ki is adtak.

1949-ben Huxley levelet írt George Orwell-nek, az 1984 szerzőjének, hogy elismerését fejezze ki, melyben könyvéről így ír: „milyen kitűnő és milyen rendkívül fontos könyv”. Ugyancsak ebben a levelében írta, hogy „Azt hiszem, a következő generációban a világ vezetői fel fogják ismerni, hogy a csecsemőkori kondicionálás és a narkohipnózis sokkal hatékonyabb eszközei a kormányzásnak, mint a különféle társaságok és börtönök és hogy a hatalom iránti vágyuk ugyanúgy teljesen kielégíthető, ha az emberekbe beleszuggerálják rabszolgaságuk szeretetét, mintha erőszakos eszközökkel kényszerítenék őket engedelmességre”. Orwell (polgári nevén Eric Blair) Huxley tanítványa volt, francia nyelvet tanult nála az Eton Főiskolán, amikor Huxley rövid ideig ott tanított. Tanítványa méltatták Huxley briliáns nyelvtudását.

Laura Archera és Aldous Huxley
(1956)

Az 1950-es években nőtt Huxley érdeklődése a természettudományi kutatások iránt. Későbbi munkáira nagy hatással voltak az ez úton szerzett tapasztalatai a hallucinogén drogokkal.

1930 októberében az okkultista Aleister Crowley Huxley-val vacsorázott Berlinben, és a pletykák szerint Crowley ekkor bemutatta neki a peyote-ot. 1953-ban találkozott a meszkalinnal, mikor a pszichiáter Humphry Osmond felkérte őt tesztalanynak. 1955. december 24-én Huxley bevette az első dózis LSD-t. Huxley úttörő volt a pszichedelikus drogokat a „megvilágosodás” kereséséhez használók közt. A pszichedelikus drogokkal való tapasztalatait Az érzékelés kapui (a cím William Blake: Menny és Pokol házassága című művének soraiból származik) és a Menny és pokol című esszéjében írja le. Számos ezzel kapcsolatos írása vált a korai hippik körében alapművé.

Mialatt Los Angelesben élt, Ray Bradbury barátja lett, ám később Bradburynek csalódnia kellett benne, különösen mikor Huxley bátorította, hogy vegyen be hallucinogén drogokat, ami kiderül Sam Weller Bradburyről írott életrajzából.

1955-ben Huxley felesége meghalt mellrákban. 1956-ban elvette Laura Archera-t (1911-2007), aki szintén író volt. Ő írta This Timeless Moment címmel Huxley életrajzát. 1960-ban Huxley-ról kiderült, hogy gégerákban szenved, és az azt követő években egészsége romlása közben megírta újabb utópiáját, a Sziget-et, és előadásokat tartott Az ember rejtett képességei-ről.

Halálos ágyán, amikor a gégeráktól már beszélni sem tudott Huxley leírta papírra utolsó kérését feleségének: „LSD, 100 mikrogramm, izomba adva”. Felesége beszámolója szerint 11:45-kor adta be az első injekciót, majd még egyet pár óra múlva. Huxley 1963. november 22-én 17:21-kor halt meg, 69 évesen. A média jóformán átsiklott halála felett, mivel az egy napra esett John F. Kennedy meggyilkolásával, illetve az ír származású híres író, C. S. Lewis halálának napjával.

(wikipedia)