Ifjú tehetségek – Lenolaj

Barta Georgina Kata: Éji bál

Jyll — Sun, 25 Oct 2020 12:54:47 +0000

Az éji sötétben susog a falevél
Fürge, hűs szellő halkan dalol
Csillagok fényében szikrát bont a remény
A természet táncra hív, belém karol.
.
Kecsesen libbenünk balra és jobbra
Nincs sötét csak kis félhomály
Forgáskor csiklandoz szoknyámnak fodra
Röppen a sok szentjánosbogár.
.
Egy tücsök, kettő, s már százan ciripelnek
Ritmusra hajol a lombkorona,
Az éjjeli lepkék is már táncra kelnek
S fütyül a szél, szellő rokona.
.
Szürke égi hölgyek komor gardedámok
Figyelik az éji gyülekezőt,
Üstdobokat ütnek a fényes villámok
S zúdítják a földre a záporesőt.
.
A tónak szoknyáját csipkézik a cseppek
Hogy a báli népnek ő ne csak tükre legyen
Majd aztán a ruhán szép gyémántokká lesznek
A zápor már messze jár, túl a hegyen.
.
S én boldogan táncolok e csodás éjszakán
Míg az erdő zenéje elandalít
A csillagok vígan néznek le rám
S az újhold félszegen rám kacsint.
.
A bálnak vége lesz lassan bizony
Az álom csendesen fölém hajol,
Nincs örökre vége én abban bízom
Még ha az álom el is rabol.
.
Mert következő varázsos éjjelen
Az erdő újra nekem dalol
El sem mondhatom, mily csodás énnekem
Ha a természet táncra hív, belém karol.

***

Barta Georgina vagyok, 16 éves gimnazista. Az irodalom egész kicsi korom óta az életem része. Alsó tagozatban kezdtem el én magam is írni, főleg verseket. A Debreceni Nagyerdőért Egyesület által kiírt pályázatokon többször is indultam, mert a természet egy kifogyhatatlan ihletforrás.

Barta Georgina Kata alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Fehér Martin: Szívbe zártan

Jyll — Fri, 22 Feb 2019 10:52:29 +0000

Rásütött az égi fény; halovány
mégis derűt sugárzó arcára.
És félhold alakú ajkai mellett,
szemei úgy ragyogtak az éjben,
mint a legfényesebb csillagok;
de én rájöttem, hogy túl nagy az ára.

És elvittem magammal, a szívembe zárva.
Mint egy apró kalitka, melyben
egy világ rejtőzik el.
De olykor szembenéz a lány,
gyermeteg mégis érett szeplőivel;
amik megnyugvást sugároznak.

A tekintetemmel átkarollak, majd
a gondolataim beléd úgy fonódnak,
mint az elburjánzott vadrózsa, az
ezer éve lakatlan házak, elbágyadt falára.
Alusznak ők is; de felkelnek, mert
túl nagy a lárma.

Nem látják, csak hallják.
Mintha egy elveszett szív kiabálna.
És a szúró tövisek közül,
zihálva borzongott bele a sors,
lélegzetvető bánatába.

Ez a fájdalom, önkényes úrként
belém folytja a válaszom.
És miként beleborzong a test,
úgy a lélek is. Ezernyi libabőr
és könnycsepp, szétszóródva
a vásznon, mint a rizs.

De mégis ettől lesz egész.
Hiszen a kalitkába zárt lét mellett,
még lehet szabad, a képzelet és az ész.
Bár ki szerelemben él, oly ostoba,
de enélkül az élet, csak egy
sötétbe burkolózott bezárt szoba.

Így telik meg félig a szív, és
kemény csúcsait eltakarja a moha.
Hogy megóvja, a bánat fullasztó
pillanataitól, de a boldogságtól is egyben.
Valamit most már kéne tennem, hogy
becsület és szeretet ébredjen, az
emberi zsigerekben.

Kapcsolódó oldal:

Fehér Martin Életről az életnek című szerzői oldala

Papp Viktória: Mindig mindent őszintén

Jyll — Fri, 22 Feb 2019 10:42:30 +0000

A szó, hogy felejthetetlen,
Nehéz, hogy valódi értelmet nyerjen.
Nézem az eget, a csillagokat, a Holdat,
Ezek eddig is ilyen szépek voltak?
Bár tudnám, mi történik velem,
Létezik, hogy megjavult a szemem?
Minden élénkebb, főképp a piros rózsa,
Soha nem hervad el, gondoltad volna?
Érezted a levegőt, mi köztünk szikrázott?
És a hideget, mely mindkettőnket kirázott?
A pillangók szélsebesen repkedtek,
Próbáltam hessegetni őket, de nem mentek.
Szedd össze magad és nézz előre,
Látod-e magad mellett a jövőbe?
A kiutat nem, de a jövőt látom,
Hogy eddig nem találtalak meg, csak azt bánom.
Az vagy, ki bennem, sötét alagútban, fényt talál,
Kivel a jövőm nem csupán egy „talán”.
Kinek szívem, lelkem szívesen kiteszem,
Mert nem használna ki egy percre sem.
Vártam a csodát, ami majd engem megment,
Te vagy minden, ami az élethez kellhet.
Vártam, de nem történt semmi.
Ehhez nekem kell egy jó nagyot lépni.
Kockáztattam, féltem minden pillanatban,
De valami mégis azt súgta: „Ne hagyd abba!”
Köszönetem, szeretetem, hálám leírhatatlan,
Ilyen boldog akarok lenni minden pillanatban.
Legyél velem, fogd a kezem, nevess,
Mindig mindent őszintén,
s csak annyit kérek, szeress!

Gyurcsik Noémi: Egy befejezetlen gondolat

Jyll — Wed, 26 Apr 2017 18:33:05 +0000

Ó jaj, mi történt veled,
Te csodás darab, te szép váza?
Repedések fedik tested,
Az a sok munka mindhiába!
Szép szád és füled hová lett?

Kit áltatok? Kit érdekel!
Mit foglalkoznék ilyenekkel!
John Keats nem a becses nevem,
Hogy vázának valljam szerelmem!
Akkor inkább Janus lennék,
S Lúciámhoz gyönyört írnék!

***

Gyurcsik Noémi alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Gyurcsik Noémi: Magocska

Jyll — Tue, 06 Sep 2016 15:18:34 +0000

Földbe pihen a magocska,
Tavasz melegét várja rég
Mikor majd jön fény sugara
Elhagyja a föld melegét
Vékony száracskával kihajt,
Hozzá apró levelekkel
Mondd magocska, erre mi hajt?
Miért nősz mindig meleggel?
Nem unod már, hogy ezt tegyed?
Nem félsz mindig a vadaktól?
Hogy bakancstalp alatt végzed?
Nem álmodsz egy szebb világról?
Hisz ugyanazt teszed folyton
Földtakaródat elhagyod
Hajladozó karcsú száron,
Kivárod, míg eljön napod
S nektárdús virágaiddal
Kiteljesedsz, majd elhervadsz
Ahogy múlik a madárdal
Jő a tél, s rá ismét tavasz
Magvaid csak utánoznak
Egy monoton élet ez is,
Melyet túl sokan folytatnak
Végigviszik csendben mégis
Nem érzik az ürességet,
Vágyat változásokra
Melyért még csak nem is tehet,
S epekedik a világra.