*

szürke ég alatt
kéklő ködök hasítják
végét a nyárnak

*

bíbor pírral írt
szép naplemente vacog
füstöt a fákra

*

apró ökörnyál
hintáztat naplementét
hízott avaron

Sapa Brown 1978. szeptember 20-án született Szombathelyen. Egyik kedvenc költője, Petőfi Sándor összes művét már 11 évesen elolvasta, úgy érzi az a fajta plusz és szépség, amit a költemények által kapott érintette meg, és alapja annak, hogy később verselni kezdett.
1989-ben Kovács Ákos, akit a mai napig legnagyobb példaképének tart, és a Bonanza Banzai volt rá nagy hatással, nemcsak zeneileg, de szövegileg is. 16 évesen egy viszonzatlan szerelem hatására kezdett verseket írni, majd később dalszövegeket is. A haikuval két éve ismerkedett meg, bár nehezen barátkozott meg ezzel a fajta versformával, mára részéve lett.

Sapa Brown jelenleg egy autókábelgyártó cégnél dolgozik.

***

Kapcsolódó oldalak:

Sapa Brown alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

a MIR – Magyar Irodalmi Rovat oldala

*

Magányod hídja
tévelygő útvesztőkből
– hozzám vezetett.

*

Levelek táncát
együtt néztük: hozzám bújt
ragaszkodásod.

*

Bokáig érő
nagykabát a szeretet:
– belül melegít.

Mottóm:

én mindenkinek
szeretnék megfelelni
– de nem akarok

____________________

Boda-Kalmár Brigitta vagyok. Egy vidéki kisvárosban élek férjemmel, három felnőtt gyermekünk van, és immár 5 szép kis unokánk is.
Kirakatrendezőként dolgoztam, majd sokáig könyvesboltban is – többek közt.
Mindig is irodalom és művészetkedvelő voltam, szabadidőmben rajzolok/festek, fotózom – mindig alkotok valamit.

Úgy emlékszem – előbb tanultam meg írni/rajzolni, mint beszélni.
No ez kicsit túlzás – de mióta öntudatra ébredtem egy Vas-megyei kisfaluban, ahol születtem – ez a két “szerelem” végigkísér.
Az olvasást szüleim szerettették meg velem, mindketten szerettek olvasni, kreatív tevékeny, jóságos emberek voltak – tétlenül sosem üldögéltek.
Ha van egy kis szabadidőm, nekem is toll van a kezemben, vagy ecset, vagy egy jó könyv. A másik nagy kedvencem a zene és a tánc.

Egész életemet meghatározza boldog szabad gyermekkorom.
Nagyanyám patakpartos erdőszéli kúriája, a vadvirágok mezítlábas talpam alatt, legózás bogánccsal, pitypangkoszorús “királylányságom” – a végtelen szabadság – és az estharangszó amely mindig hazavárt – reggel este ott kondult szülőházunktól – 100 méterre.

Haikut kb. 4 éve írok, vagyis csak próbálkozom – mióta egyik kedves ismerősöm meghívott egy haikus-irodalmi csoportba.
Azóta már több irodalmi oldalon is bemutatták haikuimat, van egy blogom párat ott is publikáltam, de nem török írói babérokra – csupán szeretetből, örömért írogatok.
Ha írok, vagy festek – megszűnik a világ – általuk a ‘lélekkuckómban’ mindig feltöltődöm, örömet, boldogságot ad.

Vadvirág vagyok –
megzabolázhatatlan
– szelíd vadvirág.

***

Szuhay-Havas Marianna (Budapest, 1968. augusztus 13. -) Art’húr díjas költő, 2008 januárja óta az 2015-ben megújult Lenolaj irodalmi és kulturális lap főszerkesztője, az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, négy gyermek édesanyja.

Édesapja, Szuhay-Havas Ervin (1929-1998) író, műfordító, történész és művelődéstörténész, nagyapja, Havas Zsigmond (1900 -1972) író, újságíró a Tolnai Világlapja munkatársa, majd felelős szerkesztője (1921–39), Spencer Walls és Anthony Astor néven számos ifjúsági és detektívregény szerzője.

Szuhay-Havas Marianna alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

*

régi tavaszok
szórják szerte kihűlt
szívek hamuját

*

a valóságot
sűrű fátyollal fedik
el a látszatok

*

sokféle hiány
formálja életemet
kerek egésszé

*

megbocsátottam
nem gondolok rólad már
se jót se rosszat

*

álmok lapozzák
a tavasz számtalan szép
lehetőségét

*

az öröm szépít
a szenvedés tanít a
szeretet gyógyít

***

Barna Júlia költő így ír magáról:
“1946-ban születtem Hajdúdorogon, itt élek azóta is. Nem mehettem egyetemre anyagi okok miatt. Tragédia volt számomra, mert a tudásvágyam tíz embernek elég lenne. A tudást persze könyvekből is meg lehet szerezni, és ebben nem ismerek határokat. Emiatt korán „kiolvastam” a szememet, műteni kellett, ez volt a másik tragédia. Sajnáltam magam nagyon, negyvenévesen befejezettnek tekintettem az életemet, de a gyerekek miatt folytatni kellett. Ebben a korszakban születtek a pesszimista verseim. Tíz évig ebben a „se élő, se holt” állapotban voltam, aztán magamhoz tértem, és élni kezdtem.
Férjem, két fiam és két unokám van. Ma gondok, bajok, betegségek terhével a hátamon, sokkal jobban tudok örülni mindennek, mint fiatalon, viszonylag gondtalanul, egészségesen. Ez azt bizonyítja, hogy öregen az ember bölcsebb lesz, saját fiatal énjéhez képest mindenképpen.

Az olvasás és az írás nálam ikerszenvedélyek, ezeket fontosságban csak a családom előzi meg. Mindig írtam verseket. Világszemléletem és verseim fontosabb elemei: ember, béke, szeretet, szabadság, tisztelet, könyv, művészet, tudomány, környezetvédelem. Elutasítom ezeknek az ellenkezőjét, mint a környezetszennyezés, a gyűlölet. Annál nagyobb dicséretet nem kívánok, mint ha valaki azt mondja: Én is így gondolom, én is így érzem, helyettem írtad. Mi jellemez még? Mindenkinek több tiszteletet adok, mint amennyit elvárok. Nem alázok meg senkit, és nem alázkodom meg. Együtt érzek mindenkivel, akit megaláznak, lenéznek, kirekesztenek, akinek valamiből nem jut elég, legyen az kenyér, szeretet, haza.
Öt könyvem megjelent magánkiadásban. (Álmok másnapján, Másokért is sírtam néha, kristálytél, Időkirály, Csendvirágok – haiku-könyv). Néhány napja a Napút mellékleteként megjelent egy füzetnyi versem Csodavárók címmel, a Cédrus-pályázat eredményeként.”

Barna Júlia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

2.
Égett bozótost
átszelő patak partján
gólyahír virít.

3.
Csermely csobogó
kacaját kidőlt fenyők
hallgatják némán.

4.
Szitáló eső
cseppje apró gyémántként
ékít szirmokat.

5.
Lótetűn vágtat
a hangya, bátor tettét
tücsök hirdeti.

6.
Gólya csőrében
örül a bárgyú béka.
Repülni vágyott.

7.
Szájában hallal
halhatatlan szerelmet
vall a vidra.

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

“Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

Hamupipőke
szép és jó – a két gonosz
nővér gazdag is

Hófehérke ma
vén boszorka – a tükrét
régen eldobta

Barna Júlia költő így ír magáról:
“1946-ban születtem Hajdúdorogon, itt élek azóta is. Nem mehettem egyetemre anyagi okok miatt. Tragédia volt számomra, mert a tudásvágyam tíz embernek elég lenne. A tudást persze könyvekből is meg lehet szerezni, és ebben nem ismerek határokat. Emiatt korán „kiolvastam” a szememet, műteni kellett, ez volt a másik tragédia. Sajnáltam magam nagyon, negyvenévesen befejezettnek tekintettem az életemet, de a gyerekek miatt folytatni kellett. Ebben a korszakban születtek a pesszimista verseim. Tíz évig ebben a „se élő, se holt” állapotban voltam, aztán magamhoz tértem, és élni kezdtem.
Férjem, két fiam és két unokám van. Ma gondok, bajok, betegségek terhével a hátamon, sokkal jobban tudok örülni mindennek, mint fiatalon, viszonylag gondtalanul, egészségesen. Ez azt bizonyítja, hogy öregen az ember bölcsebb lesz, saját fiatal énjéhez képest mindenképpen.

Az olvasás és az írás nálam ikerszenvedélyek, ezeket fontosságban csak a családom előzi meg. Mindig írtam verseket. Világszemléletem és verseim fontosabb elemei: ember, béke, szeretet, szabadság, tisztelet, könyv, művészet, tudomány, környezetvédelem. Elutasítom ezeknek az ellenkezőjét, mint a környezetszennyezés, a gyűlölet. Annál nagyobb dicséretet nem kívánok, mint ha valaki azt mondja: Én is így gondolom, én is így érzem, helyettem írtad. Mi jellemez még? Mindenkinek több tiszteletet adok, mint amennyit elvárok. Nem alázok meg senkit, és nem alázkodom meg. Együtt érzek mindenkivel, akit megaláznak, lenéznek, kirekesztenek, akinek valamiből nem jut elég, legyen az kenyér, szeretet, haza.
Öt könyvem megjelent magánkiadásban. (Álmok másnapján, Másokért is sírtam néha, kristálytél, Időkirály, Csendvirágok – haiku-könyv). Néhány napja a Napút mellékleteként megjelent egy füzetnyi versem Csodavárók címmel, a Cédrus-pályázat eredményeként.”

Barna Júlia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

*

Öreg hársfáról
suttog a vén kerti pad.
Tavaly még itt állt…

*

Tavaszt imitál
rézsűnk napos oldalán
pár szál varjúháj.

*

Hintál a faág.
Cinege röppen tova
víg mosolyommal.

*

Csalogány üde
dala csendül fejemben
mosolyod láttán.

*

Száraz fa csúcsán
mint vedlő varjú, gubbaszt
a ködös alkony.

*

Gyékényszőnyegen
alvó cicát simogat
a huncut holdfény.

*

Visszapillantva,
úgy elsuhan az óév,
hogy jelet sem hagy.

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

*

van, ki egyedül
van, ki meg párban élne
– én csak boldogan

*

telihold fényben
terítetlen asztalnál
hinni tanulok

*

hitem határos
majdnem egyidős velem –
vétkem én vétkem

*

bocsásd meg uram
el nem követett bűnöm
még nem gyóntam meg…

*

ujjbegyed beszél
minden érintésedkor –
minden nap máshoz

*

huszonöt éve
apám szelleme vigyáz
sírja előtt – én

*

szemem sugarát
jaj nem merem rád vetni –
oly tiszta vagy még

*

izgatva lesnek
csillanó kávészemek
– őrlődöm bennük

*

ennél közelebb
tán még nem is kerültél
távolságunkhoz

*

felmérve nálad
lehetőségeimet
– falakat bontok

*

jól elkallódtunk
egymás szemébe nézve
hamu lett vágyunk

*

lennék a folyó
mely a partodat mossa
– fűszálam te légy

Sapa Brown 1978. szeptember 20-án született Szombathelyen. Egyik kedvenc költője, Petőfi Sándor összes művét már 11 évesen elolvasta, úgy érzi az a fajta plusz és szépség, amit a költemények által kapott érintette meg, és alapja annak, hogy később verselni kezdett.
1989-ben Kovács Ákos, akit a mai napig legnagyobb példaképének tart, és a Bonanza Banzai volt rá nagy hatással, nemcsak zeneileg, de szövegileg is. 16 évesen egy viszonzatlan szerelem hatására kezdett verseket írni, majd később dalszövegeket is. A haikuval két éve ismerkedett meg, bár nehezen barátkozott meg ezzel a fajta versformával, mára részéve lett.

Sapa Brown jelenleg egy autókábelgyártó cégnél dolgozik.

***

Kapcsolódó oldalak:

Sapa Brown alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

a MIR – Magyar Irodalmi Rovat oldala

*

harmatos fűszál
görbül egy szöcske alatt
tornázni tanul

*

száraz homokban
eltévedt minták – sirály
egy haikut írt

*

tisztán hallani
ahogy kint a szél suttog
faleveleknek

*

a hegy lábánál
settenkedik már az ősz
– lopna színeket

*

mint hamu felett
a forróság úgy lebeg
a tegnapi éj

*

kis párduc az est –
csillanó szemed fényét
lopja egy csillag

*

pillangót láttam
rózsabimbóra szállni –
egy levél volt csak

*

legsötétebb éj
egén szeplőket látok
talán csillagok

Sapa Brown alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Sapa Brown vagyok, 1978. szeptember 20-án születtem Szombathelyen. A versek szeretete viszonylag elég korán került az életembe. Tatalán 11 éves lehettem, amikor kiolvastam egyik kedvenc költőm, Petőfi Sándor összes verseskötetét. Azóta hurcolom magammal azt a fajta pluszt, azt a szépséget, melyet akkor kaptam.
És jött 1989-ben Kovács Ákos és a Bonanza Banzai, ami nagy hatással volt rám, nem csak zeneileg, de szövegileg is! Akkor eldöntöttem, hogy én is ezt szeretném csinálni, vagy legalábbis hasonlót.
A mai napig a legnagyobb példaképemnek tartom Őt.
Jelenleg egy Autókábelgyártó cégnél dolgozom, mint betanított robotmunkás.

16 évesen egy viszonzatlan szerelem hatására kezdtem el verseket írni, majd később dalszövegeket is. A haikuval alig két éve ismerkedtem meg.
Kezdetben nem csíptem ezt a fajta versformát, de mára a “részemmé lett már egészen”.
Hatalmas erőt és inspiraciót adott nekem a folytatáshoz.
Így most itt vagyok: létezem és írok.

macskák úgy néznek
néha mintha értenék
ki vagy és unnák

***

*tanka*

egy macska megáll
és visszanéz úgy tűnik
ismer téged rég
van rólad véleménye
ha nem is érdekled őt

Barna Júlia költő így ír magáról:
“1946-ban születtem Hajdúdorogon, itt élek azóta is. Nem mehettem egyetemre anyagi okok miatt. Tragédia volt számomra, mert a tudásvágyam tíz embernek elég lenne. A tudást persze könyvekből is meg lehet szerezni, és ebben nem ismerek határokat. Emiatt korán „kiolvastam” a szememet, műteni kellett, ez volt a másik tragédia. Sajnáltam magam nagyon, negyvenévesen befejezettnek tekintettem az életemet, de a gyerekek miatt folytatni kellett. Ebben a korszakban születtek a pesszimista verseim. Tíz évig ebben a „se élő, se holt” állapotban voltam, aztán magamhoz tértem, és élni kezdtem.
Férjem, két fiam és két unokám van. Ma gondok, bajok, betegségek terhével a hátamon, sokkal jobban tudok örülni mindennek, mint fiatalon, viszonylag gondtalanul, egészségesen. Ez azt bizonyítja, hogy öregen az ember bölcsebb lesz, saját fiatal énjéhez képest mindenképpen.

Az olvasás és az írás nálam ikerszenvedélyek, ezeket fontosságban csak a családom előzi meg. Mindig írtam verseket. Világszemléletem és verseim fontosabb elemei: ember, béke, szeretet, szabadság, tisztelet, könyv, művészet, tudomány, környezetvédelem. Elutasítom ezeknek az ellenkezőjét, mint a környezetszennyezés, a gyűlölet. Annál nagyobb dicséretet nem kívánok, mint ha valaki azt mondja: Én is így gondolom, én is így érzem, helyettem írtad. Mi jellemez még? Mindenkinek több tiszteletet adok, mint amennyit elvárok. Nem alázok meg senkit, és nem alázkodom meg. Együtt érzek mindenkivel, akit megaláznak, lenéznek, kirekesztenek, akinek valamiből nem jut elég, legyen az kenyér, szeretet, haza.
Öt könyvem megjelent magánkiadásban. (Álmok másnapján, Másokért is sírtam néha, kristálytél, Időkirály, Csendvirágok – haiku-könyv). Néhány napja a Napút mellékleteként megjelent egy füzetnyi versem Csodavárók címmel, a Cédrus-pályázat eredményeként.”