2025-03-18
10 találati eredmények: Kosztolányi Mária
Kosztolányi Mária: örökségeim
tél volt akkor is szél fújt hó esett
Nagyapám kucsmáján fehérlett a hideg
megült bajuszán a lehelet bársonya
én voltam vagy a tél ki mosolyt csalt oda
kétszer melegedtem mondta nevetve
és kisbaltáját a sarokba tette
örökségem lett az erdő és az élet
éve...
Kosztolányi Mária: Bolondja
apám káromkodott és a pöttyös bögrével
rácsapott a semmire mintha megütni akarna valakit
de csak a szivárványos csillár darabjai repültek el
ijedten álltam nem vettek észre anyámmal néztek
farkasszemet
furcsa volt a csend pont olyan mint istentisztelet el...
1885. március 29-én született KOSZTOLÁNYI DEZSŐ író, költő, műfordító
1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád fizika- és matematikatanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermekeként Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagas...
1875. december 4-én született RAINER MARIA RILKE osztrák költő
A 20. század egyik legnevesebb, német nyelven író költői között tartják számon.
„Prágában született, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv önt...
146 éve született Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere
A nemesi származású szécsénykovácsi Krúdy család sarja, Krúdy Gyula Nyíregyházán született 1878. október 21-én. Édesapja, Krúdy Gyula dzsentri, jómódú ügyvéd, kisnemesi gyökerekkel, anyja, Csákányi Julianna, a Krúdy család cselédje volt, és csupán a tizedik gy...
145 éve, 1879. július 2-án született MÓRICZ ZSIGMOND író, újságíró, szerkesztő
Édesanyja egy református lelkész leánya volt, édesapja igazi, kemény ötholdas magyar parasztember. Kilenc testvére volt, ebből kettő korán halt meg. A család embertelen nyomorban élt, az apa napszámosként tartotta el hét gyermekét, s olyan keményen dolgozott, ...
144 éve született Kaffka Margit a „nagyon-nagy író-asszony”
Kaffka Gyula (1851–1886) főügyész korai halála miatt a szerény körülmények közé került édesanya, Uray Margit (1860–1934) két lánya közül a Kaffka nagyszülők Margitot Miskolcra, a szatmári irgalmas nővérek zárdájába küldte tanulni.
A tanítónői oklevelet 189...
Bánki Éva: ANYA-FIÚ-APA
Mit csinálsz, ha középosztálybeli pesti lányként hirtelen meghal az édesapád? Ha abba kell hagynod a gimnáziumból, és rád is, mint a nővéreidre, egy házasságközvetítő által "elrendezett" jó (vagy rossz) házasság vár? Az 1900-as évek elején nevelkedő polgárlány...
Bánki Éva: ÖRÖKSÉG
Az "örökség" mindig akkor jön divatba, amikor esély sincs valaminek a feltámasztására. Mennyi tintát elpazaroltak a XX. században 1948-49 "örökségéről"! Amikor nyilvánvaló volt, hogy a történelmi körülmények teljesen megváltoztak, az a radikális, romantikus, n...
A természet fensége – Kőrösi Tamás festőművész kiállítása
A Kalocsai Kortárs Művészeti Klub soron következő eseményét Budapesten tartotta. Kőrösi Tamás, a Klub egyik tagja, meghívást kapott a Kuti Galériától, egy önálló tárlat megrendezésére. Március 10-től, egy teljes hónapon át láthatók tehát, a Kalocsán élő és a...