A napok óta megszokott kép fogad: a strandot elfoglalták a ludak. Elsősorban a fövenyes részen állnak, de legel egy részük a füvön, és meglepően sokan lubickolnak a Mälar vizében.
Ember sehol, illetve a strandolók hiányoznak. Mi Évával a erdő alatti fapadon foglalunk helyet, mögöttünk, a Kánaán felé vezető sétányon, kocognak. Mások a víz közelében, vagyis a ludak között sétálnak, futkorásznak.
Háromszáz lúd, Éva annyira becsüli a számukat. Háromszáz lúd adott jelre egyszerre repülni kezd. A tó fölé, majd köröz víz és erdő fölött.
Megijedtek, bár nem tudom, mitől, kutya szokta előhívni a félelmüket. Kutyát ezúttal nem látok. Se agresszíven közeledő embert, autó sem húz el a csónakház felé a sétányon.
Annyian vannak, elsötétül tőlük az ég, és hát a gágogás fülrepesztő. Azért gágognak olyan keservesen, mert félnek, magyarázom meg magamnak. Ösztönből.
Körülbelül a harmadik kör után az addig egységes tömb felszakadozik, csoportokra osztódva repülnek. Ez új. Egy rajban, de távolságot tartva a csoportok között. Kisebb, hatos-hetes egységekbe tagozódnak, s azok egy-egy kisebb, mondjuk harmincas rajban szállnak, már külön. Harminc meg harminc meg harminc az körülbelül… számolj meg, ugye, háromszáz vagy még annál is több vadludat repülés közben… Azt viszont határozottan látom, hogy ezek a ludak mind egyfajták. Fehér a pofájuk nagy része, tehát nem a nyári ludak.
Azok hová lettek? Elszálltak már? Ősz van, itt gyülekeznek, mielőtt útnak indulnának. Tépnek maguknak füvet, s cserében összeszarják a pázsitot, megtrágyázzák.
Szóval a nyári ludak elpályáztak… Megvallom, én azokat szerettem, ha már választani kell, ezek olyan idegenek! Kelet-európai szememnek.
Aztán elérkezik a leszállás pillanata. Rajokban szállnak vissza a vízre, a partra. Viszont a gágogás ezzel nem szűnik meg. Megnyugodtak talán valamennyire. De nem egészen. Folyik kétségbeesett figyelmeztetés, hogy veszély van, veszély van!
Milyen érdekes, gondolom, az ember megnémul, ha félelem fogja el, ezek éppen ellenkezőleg, erős gágogással jeleznek. Mindenik gágogás egyben elriasztó kardvillogtatás.
S mindezt ösztönből.
***
Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).
Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
*
Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták). Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020
Gergely Tamás KI ETETI A SIRÁLYOKAT 99+1 anekdota című kötetéből
*
GERGELY TAMÁS BÓDOG című szatirikus kisregénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Legfrissebb hozzászólások