Márkus László: szendergő

némán hallgatom
a táj fohászát
esőért esedez
az éj
belépőként
holdat varázsol
csillagokat csepegtet
égi színpadára
a nap
tüzes lehelete
beköltözött szobámba
messze űzte álmom
csatakos vánkosomon
szendereg a csend