163 éve született Gárdonyi Géza író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus

1863. augusztus 3-án Agárdpusztán született Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza), a 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.

Gárdonyi Géza Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd 1874-1875 között a sárospataki református kollégiumba járt, 1876-ban pedig a budapesti Calvin téri református gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1878-ban érettségizett, ezután az Egri Érseki Katolikus Tanítóképző Intézetben tanult, és 1882-ben szerzett népiskolai tanítói oklevelét.

A Gárdonyi gyerekek az 1890-es évek közepén (Balról jobbra: József, Gizella, Sándor)

Pályafutását tanítóként kezdte. 1885 februárjában a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lett. 1885 októberében lemondott kántortanítói állásáról. Szintén ebben a hónapban között házasságot Csányi Máriával, a dabronyi római katolikus plébános, Muraközy József törvénytelen, tizenhat éves leányával (az életrajzok az 1960-as évekig a plébános unokahúgaként ismerték a menyasszonyt). Bár a frigyből négy gyermek született, a viszontagságos házasság válással végződött.

Gárdonyi 1891–96 között a Magyar Hírlap munkatársa volt. 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét. 1903–1906 között művészbarátjával, Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt szerkesztették a Jövendő című progresszív irodalmi hetilapot. 1906-ban Gárdonyi Géza titkosírási rendszert dolgozott ki. 1910-ben lett a Magyar Tudományos akadémia tagja. 1918-ban akarata ellenére a Vörösmarty Akadémia tagjai közé választották. 1920-ba úgy lett a Magyar Írók Szövetségének elnöke, hogy csak utólag tájékoztatták a kinevezésről.

Gárdonyi prózaírói életműve három korszakra osztható. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908), illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteli személyében (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920). Bár költői és drámaírói munkássága kevésbé bizonyult maradandónak, szintén jelentős. Az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901).

Gárdonyi Géza (Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.)

Gárdonyi Géza életét a folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte.

Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza nemcsak regényeket, novellákat, verseket, drámákat, meséket és humoros elbeszéléseket írt, hanem szótár-szerkesztéssel, nyelvtudománnyal, régészettel is foglalkozott, valamint jól rajzol, festett és fényképezett, zenét szerzett, dalokat írt, kiválóan hegedült és orgonált. Az „ezerarcú” Gárdonyi Géza vállalkozásokat is alapított, a Feszty körkép titkára volt.

Gárdonyi Géza élete végén szív-, máj- és vesebántalmakra egyaránt panaszkodott, a látása is meggyengült, de orvosai még közvetlenül halála előtt sem állapítottak meg nála végzetes kórt. Fia beszámolója szerint – a lélekvándorlásban és a spiritizmusban is hívő – Gárdonyi akarta magának a halált. 1922. október 14-e után nem mozdult ágyából, kezébe többé tollat nem vett, és ötvenkilenc esztendősen, október 30-án, egri otthonában elhunyt. Bár végakaratában arról rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra egri háza kertjében, Eger városa ezt méltatlannak érezte volna láthatatlan emberével szemben. November 1-jén bronzkoporsóban fekvő testét alma matere, az egri líceum aulájában ravatalozták fel, s tiszteletére a város mind a huszonhárom templomtornyában megkondították a lélekharangot. Az egyházi szertartást követően – Tordai Ányos egri cisztercita tanár javaslatára – az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste!” Mert csak a teste lett örökre láthatatlan.