Az élelmiszerüzletbe tartok, a bejátatól tíz lépesre észreveszem, hogy ő is. Utunk – az övé meg az enyém – kb. 20 fokos szögben találkozik. Egy az utunk más szóval, én talán fél lépéssel előbb járok.
Határozott lépések részéről, talpig feketében.
– Szép vagy! – mondom neki. Szeme megcsillan. Hozzáteszem: és okos is.
Aztán én bemegyek, ő marad, Holló az illető – nem vennék részéről jó néven.
Talán az illat csalta őt oda. Egészen biztosan.
***
Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.
Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Legfrissebb hozzászólások