Verseivel nagy hírnévre tett szert, bengáli és a külföldi olvasók részéről egyaránt. Többször járt Angliában, ahol versei angol fordítását nagy érdeklődéssel fogadták. 1912-ben már ismert és elismert költő volt India szerte. 1913-as év elején Amerikába látogatott, itt már ünnepelt költőként, filozófusként fogadták. Előadásokat tartott a Harvard Egyetemen is.
Albert Einstein és Rabindranath Tagore
1913 novemberében elnyerte az az évi Nobel-díjat. Hirtelen világhíressé vált, külföldi meghívásai megszaporodtak, számtalan nyelven adták ki műveit.
Kiterjedt magyar kapcsolatokkal rendelkezett, 1920 és 1925 között mintegy 30 műve jelent meg magyarul. 1926. október 26. és november 12. között európai turnéja során járt Magyarországon, ahol szívpanaszai miatt hosszabb időt töltött a balatonfüredi szanatóriumban Korányi Sándor professzor felügyelete alatt. A költőről a városban a róla elnevezett sétány és szobor emlékezik meg.
Ötven verseskötetet, 19 regényt, mintegy 40 színdarabot, és 2000 dalt írt. Az elbeszélés műfaját a bengáli irodalomban ő honosította meg.
Festészete
Utolsó európai útja során mutatta be festményeit, amelyek eddigi alkotótevékenységében teljesen újnak számítottak. Képei mind témájukban, technikájukban, mind stílusukban elütöttek a hagyományos indiai festészettől. Az addig főként mitológiai történeteket feldolgozó képek helyett a mindennapi élet alakjait, portrékat, a természetet ábrázolta misztikus, expresszív kifejezésmóddal.
RABINDRANATH TAGORE: A BAJADÉR
Az út porán Madera kapujánál
Ugaponta közönyösen hevert.
A kapu zárva volt, a lámpa oltva,
az ég bús arca felhőkkel kevert.
A jámbor alvó mellett csöndbe rezzent
egy női láb. Az ékszere dalolt.
A pap ocsúdva látja, lámpa lobban,
s két szem tekint rá, lágyan, mint a hold.
A bajadér bámulta Buddha papját,
kösöntyű lángolt pálma-termetén
és részegen az ifjúság borától
szólt az alvóhoz: „Mért vagy itt, szegény?
Nem méltó hozzád a por és a bánat,
„ne a port csókold, adj csókot nekem”,
… „Csak menj előre lassan, én követlek,
ha kell, melletted termek, gyermekem!”
Szilaj villám nyargalt az égen által
és Ugaponta mélázott tovább,
a lány remegve menekült hazáig
és ő szomorún nézte lábnyomát.
*
És múlnak hónapok esőbe, fénybe
és Ugaponta némán megbúvik.
És a tavasz jön tréfás furulyákkal –
akkor a Szent kimegy a kapuig.
Ki fekszik ott Madera kapujánál,
ki az, akit az úti por takar,
ki az, kinek kelés nő rózsa-mellén,
s elpoklosítja a fekete var?
A bajadér! A pestis rágja testét!
Ide kergették a kapu elé!
Nincs egy barátja, aki száraz ajkát
egy korty szelíd vízzel üdítené!
Ugaponta fejét ölébe vette,
és ült vele az út porába lent
és megitatta és sebét bekente
és megszentelte életét a Szent.
„Ki vagy?” kiált a nő, „Irgalmas angyal!”
„Te jó, miért adsz annyi jót nekem?”
„… Mert megígértem, hogyha kell, követlek,
s most itt vagyok melletted, gyermekem.”
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Legfrissebb hozzászólások