Egy döbbenetes összeesküvés-elméletről kapunk itt hírt:, a “madártagadásról”. Erre bármelyik nemzedékembe tartozó ember azt mondaná: nyissátok föl a történelem könyveket, és nézzetek meg, vannak-e madarak az ókorban és a középkorban! De aki tanított egyetemen, tudja, az “idővonal” réges-rég összeomlott: a történelem maga is egy “összeesküvés”, egy fantáziátlan és meglehetősen szürke fantasy. Ehhez járul még a mentális képességek “átalakulása” (azért teszem időjelbe, mert a folyamatot én sem értem), miért lehet egy ma átlagos magyar szakos hallgatót azzal a kérdéssel zavarba hozni: ki élt korábban, Petőfi vagy Balassi? Ennek a tükrében vethető fel (vagy nem vethető fel) a kérdés: voltak-e madarak korábban.
A madaras összeesküvés-elméletet a Telex-hu meglehetősen osztály- és kultúrharcos alapon vizsgálja (így próbálja az “alapító”, McIndoe szavait kerekíteni), és megkerüli a legérdekesebb kérdést: miért hiszünk el manapság szinte bármit (de tényleg BÁRMIT) egy másik társadalmi osztályról. Hiszen működik a liberális demokrácia, épül-szépül a “világfalu”. Akkor hogy? A Telex válasza egyértelmű: vannak elmaradott vidéki bunkók, akik ha vallásosak, akkor veszélyesek is… Ez is egyfajta összeesküvés-elmélet, bár persze messze nem olyan mulatságos, mint a “madaras”. De mit gondoljunk mindezek alapján a Nyugat vezető hatalmáról? Ha van még valamiféle történelem, akkor hány év választ el minket egy polgárháborútól?
Nehéz lehet arkansasi kispolgárnak lenni. És valamennyire reális képet kialakítani arról a keleti parti elitről, ahol Epstein és a kerítője társasági sztárok lehettek, arról az elitről, amely épp a világbékéért harcol Ukrajnában, ahogy harcolt Afganisztánban és Irakban is. Egyáltalán léteznek ezek az országok? Vagy az Amerikán kívüli világ is egy szórakoztatóipar és a titkosszolgálatok által együttesen generált “összeesküvés”? Trónok harca, mese. Valami olyasmi, mint a Holdra szállás…
Európában sem jobb a helyzet. Más osztályoknak hajlamosak vagyunk a legsötétebb szándékokat és egyfajta varázserőt tulajdonítani, miközben valóságos szenvedéseiket “mesének” tekintjük. Ez megmutatkozik a magyar rendszerváltás emlékezetében is. A szenvedők nem is áldozatok, hanem amolyan gonosz “összeesküvők”. Vagy legalábbis “megvezetettek”. Akik nem hajlandók hangosan kimondani, hogy a hősök hősök. Pedig.
A világunk átlátszó, de csak a saját társadalmi osztályunkba tartozó embereknek vannak reális dimenziói. Hogy van ez? Én sem értem.
De épp a szemünk láttára hullik szét. Ebben talán egyetértünk.
***
54 vagyok, egy 13 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.
De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019), Telihold Velencében (2020).”
Kapcsolódó oldalak:
Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál
Legfrissebb hozzászólások