felszaladt szemnek lenni
vagy felakadtnak
egy harisnya futópályáján
apró kis lyuknak
ami csak úgy bővül
mint a szűz lány torka
óhajtásokkal tágítva a teret
megállíthatatlanul
és felboncolni
meglincselni a színeket
linkelni
csak úgy festeni
karimákat a karmák köré
a korai első morajban
zenészek az utcák
gyufa sercen az ég hanyatt
az első slukk
a platán alatt
mindig az első tör magának utat
lepöckölt hamu
a gang szutykos sarkai felé
hasít magának egy szöget
ha olyan vagy
mert olyan
akkor
muszáj menni
menni felülni egy buszra
Ikarus csuklós sárga
ami kb. nem visz sehova
izzadt emberekkel párologni
fütyölni semmit
vágyni egy szürke szoknyára
sokszor-sokadjára
leszállni beülni csak egy kortyra
felesre
cigarettára
aminek soha nem lesz vége
a soha is relatív
a kedvenc hely nem
a végtelen is
mint a kátrány
nyúlása
vagy a
körúti kocsmaszag talpon állása
késő van
tavasz van
ravasz vagy
már nem élsz
jól kitaláltad ezt is
olcsóbor halánték
apád fia vagy te is
annak maradványa
Isten nyájából egy
a fekete bárány
most majális
cseppfolyós az éjszaka
egyszer Leningrádban
ahogy áhított tenger
medúza-vadász éned
három nap és annyi éjjel
hiába
sózta a vizet egy lavórban
úgy is
kimúlt az árva-csonttalan pára
a magány
átmeneti:
Sára
Maya
és-vagy
Mari…
,,Kell a közeg.
Ezért volt a sok nő – hogy
nehogy egyedül kelljen lenni.”
élni
maradni annak
-kinek teremtett a rendszer
két érában
himbál a szél
félúton valahová
Szabó Lajos vagyok, a Szilfa- Líra- Kávéház alapítója, szerkesztője. Alapvetően nehezen nyílok meg, nehéz magamról beszélni. Honnan jövök? Ha a kérdés fizikai értelemben értendő, akkor a válasz Hajdúszoboszlóról. Bár, gondolom nem ez a lényeg. A 70-es évek, a másik rendszer szülöttje vagyok. Mást kaptunk gyerekként, mint a következő generációk. Nem mondom, hogy jobb volt, de mégis más. A mai napig onnan táplálkozok, és onnan vannak a legerősebb emberi kapcsolataim. Hová tartok? Fogalmam sincs. Írok, mert ehhez van kedvem. Írok, mert szeretek írni. Nekem az írás az út keresésről szól. Izgalmas. Szerintem mindenki próbálja megtalálni a maga helyét ebben a hatalmas káoszban. Én is próbálom. Valahogy mindig vonzottak a művészetek, már gyerekkoromban is. Zene, festészet, művészfilmek. A versekhez való kötődés csak később kezdet kialakulni. Tinédzserként próbáltunk zenélni néhány barátommal, akkor kezdődött az írás. Szövegekre volt szükségünk és rám hárult a feladat, amit egyáltalán nem bántam. Ezek voltak az első lépések. Később elmaradt, aztán újra indult, de nem volt folytonos. Adyt, Radnótit, József Attilát és Jim Morrisont olvastam akkoriban. Angliába költözésem után valahogy megint előkerültek a versek. Írogattam, elküldtem ide-oda. Tóth Gyula költő barátságát is ennek az időszaknak köszönhetem. Szerencsés vagyok, mert barátomnak tudhatom. Általa kezdtem nyitni a kortárs költészet felé. Nagyon szeretem a ,,ma” irodalmát. Csodálom és a rabjává váltam. Megváltoztatott. Manapság a kortárs és a huszadik-századvégi költők írásai foglalkoztatnak. Hogy kikről van szó? Nos vannak néhányan. Röhrig Géza, Simon Márton, Charles Bukowski, Petri György, Faludy György, André Ferenc, a már említett Tóth Gyula és természetesen még sokan mások.
Legfrissebb hozzászólások