A János kórház pártirodájának ablaka a proszektúra bonctermének ablakára nézett.
A konzíliumok nyitott ablaknál történtek, emiatt, és csak emiatt, a kórházi pártpolitikát átlengte a hullaszag. Időnként egy-egy medika kihányt az ablakon, rá a hűtőház szegecselt palatetejére, amit később a kórház nagyszámú és igen jól táplált macskái takarítottak el. Azt, hogy a kórházi macskák miért ilyen kövérek, csillogó szőrűek, azt talán jobb nem tudni. Az biztos, hogy akik simogatják őket, ebbe az ok-okozati összefüggésbe ritkán gondolnak bele.
Gyakran lehetett látni a proszektúra bejáratához közel a földön guggoló, a hátukat a klinkertéglás épületnek támasztó cigarettázó műtős fiúkat, akik a mosottzöld szövetnadrágjuk pecsétjeire meredtek, mintha választ várnának bizonyos sorskérdésekre. Nem könnyű munka ez, látszik azon is, ahogy a cigarettát fogják, pont úgy ahogy a melósok, s nem úgy, mint a kávéházi asszonyságok, vagy azok ficsúrjai, vagy a János kórház felett lakó úrinépek.
Viszont a vidám-barakk hangulatát hozza a pszichiátria kezeltjeinek munkavállalása, besegítése, hiszen a hullákat ők szállították gumikerekű hordágyakon, fekete cipzáras nylonzsákban. A domborzati adottságok, a lejtők és emelkedők dőlésszögének kalkulációja azonban a hibbant elmének sosem volt erőssége, így az élettelen testek gyakran bemutattak még egy utolsó tornagyakorlatot, fejen átfordulást, bukfencet, vetődést ilyesmit. Akkor tudod kellemetlen helyzet kerekedni, ha a hulla mutatványa közben volt annyira ügyes és megszabadult alkalmi nylonkabátjától. A nevetéstől fulladozó dilinyós meg ölelve, taszigálva a testet, próbálta visszaemelni a közben ide-oda guruló hordágyra. A Tüdőgyógyászat betegeinek látogatói az emelkedőtől kifulladva, dermedten álltak és nézték a műsort, hol elfordultak, hol vissza, hiszen ilyet nem láthat mindennap az ember. Dehogynem, csak a Jánosba kell jönni…
A kórház parkját pizsamás fickók tartották karban. Rabok. Gondolom azok, akik megbízhatóak, mintegy jutalmul kaphatták a szabadtéren végezhető munkát. Felügyelőjük nem is nagyon figyelt rájuk, a rabszállító esti érkezésekor mind megvoltak, egytől egyig. Itt láttam, hogy lehet úgy kapálni, gereblyézni, ásni, hogy közben végig követed a sétányon elhaladó kivillanó combokat, bokákat, majd búcsúzóul a dallamos mozgású feneket, egész addig, amíg be nem lép, vagy el nem fordul valamely épülettömb mögött. A macskák a rabokat nézték, a rabok a nőket, a nők pedig a macskákat. Az ott dolgozók természetesnek vették, sőt sorstársnak tekintették a pizsamás alakulatot, csak az idősebb látogatók szusszanásnyi megállásukban csóválták a fejüket, talán azt mérlegelték, hogy nem tudnának elfutni, ha valamelyiknek újra pofozkodni, sőt ámokfutni lenne kedve. Anya és feleséggyilkosoknak látták őket, egykori kocsmatöltelékeknek, agresszív vadállatoknak, akik megérdemelt büntetésüket töltik, és éppen ezért nem értik, hogy miért van ezeknek itt olyan jó dolguk, hogy a nyárfák izéit terelgethetik naphosszat. Az öregséggel nem jár elfogadás, esetleg megszokás, belenyugvás, erőtlen lemondás. Ez van, ez az élet rendje, hogy valami idevaló hangulati közhellyel éljek.
Volt olyan öreg nénike, aki naponta járt oda. Átlátszó fedelű fehér műanyag tálkában hozott a cicáknak is enni. A tűzoltószertár környékén ott hagyott műtárgyakból ez jól látható volt. Amúgy a cicák a kazánházban laktak, harmincan-negyvenen, fialáskor még többen. Szépek voltak, egyéniségek. És hogy milyen az emberi elme: komoly műtéten átesett nagymama mesélte a kórházi kényszerpihenőjéről, elfelejtette már a nővérke és az orvosa nevét, a körülményeket, de a cicákra emlékezett. Amikor már felkelhetett, kimehetett az épületből, akkor gyakran leült a rabok által kitakarított kertbe és nézte a lusta, csillogó bundájú cicákat és ez, talán ez volt, ami meggyógyította őt. A városi legenda arról szólt, hogy a János kórházban a szolgálati macskák kazánházi dorombolása altatta el a betegeket. Szerintem is.
***
Jóna Dávid alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Jóna Dávid tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, Péterffy András rendező osztályában végzett az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusát, továbbképzését végezte. A Zsámbéki Főiskolán, a vizuális műveltségi területen mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt oktatott, az informatikai műveltségi területen pedig webkommunikációt. Tizennégy éven keresztül vezette a főiskola filmklubját, tagja volt a Filmklub szövetségnek. 17 évig volt a Zsámbéki stúdió vezetője (1987-2004), a Főiskolai újságot szerkesztette, az intézményi, valamint Zsámbék honlapjának volt főszerkesztője. A Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), adásrendezője volt.
Az Országos Mozgókép-oktatási Egyesület alapításában aktívan részt vett, a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, az OKI felkérésére országos tantervet lektorált. Tanári segédkönyvet írt. Operatőrként és vágóként is dolgozott. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon (25. Budapesti Független Film és Videoszemle első díj (1994), országos különdíjak, Mediawave döntő, Fény-Árnyék külön díj).
Zsámbékon a főiskolai oktatás megszűnt, ezért váltania kellett: a Raiffeisen Bank, Belső Ellenőrzési Főosztály vezető munkatársa volt, auditor (2004-2011). Itt sem szakadt el az irodalomtól, művészettől, a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát szerkesztette.
Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője.
Az Art’húr Alapítvány elnöke, főszerkesztője. Az általa indított civil kezdeményezés, volt, hogy 10 ezer példányban megjelenő lapot működtetett, kiállításokat, színházi darabokat hozott létre, a Budapesti Kongresszusi Központban háromszor egész napos rendezvényt szervezett. Munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) alkotói barátsága (Gazduram vers-levélváltás), Faludy György és Utassy József támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, háromszor megjelent a Tolna megyei Kézjegy antológiában.
Családja
Szülei: Jóna István és Csepregi Zsuzsanna. Apai ágon debreceni cívis család, távoli rokona Vásáry Tamás karmester, Vásáry István (1887-1955) kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Anyai ágon hódmezővásárhelyiek, anyai nagyapja malomtulajdonos volt. Két gyermeke született: Jóna Borka Sára (1996) és Jóna Dániel (2001). A Zsámbékhoz közeli Mányon élnek feleségével Dr. Mosolygó Sárával.
Művei
Elmélkedések a médiapedagógiáról (1997) Kiadó: Art’húr ISBN 963-04-8561-3
Elmélkedések a webkommunikációról (2001) Kiadó: Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
Karinthy Frigyes filmes írásait, A gép hazudik címmel szerkesztő-kiadóként gondozta (1996) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-04-8521-0
Mányi bedekker – útikalauz, helytörténet – webes kiadás (2012)
Kísérletezik az életösztön – versfüzet, Kiadó: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1992) ISBN 963-73-06-161
Léleksztriptíz – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1994)
Kattintott egérkorszak – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1995)
Vadhajtás – Jóna Dávid versválogatás – Kanada, a vancouveri Brit Columbia Egyetem gondozásában jelent meg. (1994)
Védőháló – gyűjteményes verskötet (2007) ISBN 978-963-06-1934-9
Az Élet szövete – próza (2015) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-12-4498-4
Jóféle csönd – vers (2018) Kiadó: Hungarovox ISBN 978-615-5743-39-9
Költőpénz – vers (2019) Kiadó: Parnasszus (Turczi István) ISBN 978-963-9781-73-3
Gyöngyhalászok – Baranyi Ferenccel közös kötet, vers (2021) Kiadó: Kossuth 978-963-544-368-0
(forrás: wikipedia.hu)
Kapcsolódó oldalak:
Jóna Dávid alkotásai az Előretolt Helyőrség oldalán
Legfrissebb hozzászólások