Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi református kollégium, majd a kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.
Sütő András világhírű erdélyi magyar írót szállítják a Róbert Károly körúti katonai kórház folyosóján 1990. március 20-án. A Romániai Magyar Demokratikus Szövetség Maros megyei elnökét – aki a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során szenvedett súlyos sérüléseket – a Magyar Honvédség különgépe szállította Budapestre (MTI Fotó: Diósi Imre)
Ezután Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendezőszakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. Hamarosan Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival, ezért lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. Később a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője, majd az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be.
Volt parlamenti képviselő, illetve a Romániai Írószövetség alelnöke is volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve.
1990. március 19-én a marosvásárhelyi FEKETE MÁRCIUS idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, mely egy marosvásárhelyi pogrom volt, a RMDSZ székház ostromakor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra szállították gyógykezelésre.
Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. Darabjait 1971-óta Magyarországon is folyamatosan játsszák.
Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.
SÜTŐ ANDRÁS: ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR (részlet)
A csitári hegyek alatt
Azon a nyáron egy királylány is segítségemre jött. Éva kisasszonynak szólítottuk. A vasárnapi iskolai mozgalom keretében népdalokra tanított bennünket. Egy hétre rá, hogy megjelent, már zengett a falu, mint egy óriási hangszer. Vadonatúj hangon, összeölelkezve, valamennyi utcán végigkérkedve fújtuk, hogy a csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Hol vannak a csitári hegyek? Senki sem tudta. Nem is volt fontos. Napközben csapatostól leptük el a fenyvest; a pázsitra hasalva, állunkat és figyelmünket felpockolva hallgattuk Éva kisasszony tanításait: találós kérdést, balladát, Bartók és Kodály gyermekdalait. Azután fenyőfák tetején gyakoroltuk magunk. Röpködtünk valósággal, mint egy megrészegült rigósereg. Gyönyörködtünk a lelkünkre szabott új ruházatban, ízleltük az átváltozások váratlan lehetőségét, miszerint „ha meghalok, szellő légyen belőlem”. Mikor nyár végén elment, a királylány, felfedte magát: László Dezsőnének hívták. Más esztendőben nem jött vissza és azután sem. Bartóknak, valamint Kodálynak is az volt egyetlen látogatása Pusztakamaráson. Máig sem ismerik őket. Hét gyereket kérdeztem meg, s nyolcan rázták a fejüket: nem tudják, kik lehettek ezek az emberek. Bartalis urat ismerik; volt egy favágó gépe. Éva kisasszony dalai azért – ha csak részben is – megmaradtak, mint az évelő növények.
Legfrissebb hozzászólások