A tudat előtti létezésben keresem magam,
Időhurkokon cikázó anyagérzetek között.
Krisztust feszítve és tagadva,
Halál és feltamádás mögött.
A szubsztancia magához láncol,
A lélek anyagba zárt reakció,
A szellem szárnyal csak szabadon,
Mint egyedüli tiszta reláció.
Kapcsolat ahhoz kit megfeszítek,
Kinek kegyelme által létezem,
Kit préselek magamhoz önzőn a vággyal,
Kit magamhoz szorít vélt kezem.
Hangokból készült zöld mezőn,
Festékbe öltöző színeken,
Időben utazó ragyogó fényben,
Filmként pörgünk az éveken.
A tudat utáni létezésben,
Megtalálom az utam,
Ott színről színre látom az Istent,
Mert nem keresem már magam.
Legfrissebb hozzászólások