Szent Miklós mozaik, Nikolaikirche, Villach, Ausztria
Szent Miklós püspök emléknapja, amely hazánkban az Oláh Miklós püspök prímás alatt 1560-ban tartott zsinat döntése szerint még parancsolt ünnep volt. A kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte. Szent Miklós a kisázsiai Myrában működött, a keleti egyháznak máig legtiszteltebb szentje. A nyugati egyházban csodatevő híre akkor terjedt el, amikor ereklyéit 1087-ben a dél-olaszországi Bariba vitték. A 11. századtól kultusza egész Európában elterjedt, alakját egyre több legenda vette körül, és népszerűségével csak Szent Antal vetekedett.
Kultusza hazánkba is korán elkerülhetett mind keleti, mind nyugati befolyásra (pl. a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászok által). Emlékét helynevek, templomok, képzőművészeti alkotások őrzik. Egykorú feljegyzések a halászok és révészek patrónusaként említik; a vízenjáróknak, vízimolnároknak, általában a vízi utaknak is védőszentje volt, ugyanúgy a folyók mellé települt magyarországi bencés apátságoknak. „Vízi” kultuszát csak Nepomuki Szent János mosta el, tisztelete a magyar kalmárok, tőzsérek körében is virágzott (bor- és gabonakereskedelem).
Selmecbánya vidékén a bányászok patrónusaként is tisztelték. Általában a polgári élet, polgárvárosok védője volt nyugaton, de nálunk is. A kecskeméti Miklós-templom toronykeresztjén eredetileg városvédő célzattal szélkakas módjára forgott szobra (helyi neve: Pörgő Miklós, Pörgetős Miklós). Szegedi népszerűségét középkori énekek tanúsítják.
A Mikulás-napi ajándékozás részben új keletű, városi eredetű szokás – osztrák kapcsolatokra utal (ablakba, cipőbe tett ajándék) –, a gyáripar népszerűsítésének is fontos szerepe volt elterjedésében
Maga a Mikulás cseh eredetű szó, a 19. században terjedt el. A téli ünnepek ajándékozó lényeinek tulajdonképpen igen régi hagyományai vannak (német Frau Holle, francia Père Noël, orosz ’fagyapó’ ’télapó’ stb. – részint szerencsét hozó, ajándékozó, részint ijesztő, démonikus lények).
Mikulás-járás egy magyar óvodában
1936
(forrás: Fortepan.hu)
Az ajándékozásnak vannak magyar paraszti hagyományai is: főleg a Dunántúlon és a magyarlakta területek északi részén volt ismert a Mikulás-járás; hasonló formában német, osztrák, cseh, szlovák területeken, amely részben a diákok középkori aprószentek napi „püspökválasztási” játékából ered. E szokás a 13. századtól Mikulás napjára került; plébániai diákság rekordációjával kapcsolódva Európa nagy részén elterjedt. A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket, ill. sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti (az ördög, ill. krampusz alakja a Szent Miklós-legendában gyökerezik). Ismert a Mikulás-járásnak olyan formája is, ahol láncos, álarcos, gyakran szalmába burkolt Mikulás ijesztgeti a gyermekeket és a fonóházbelieket. Egy 1785-ben kelt csepregi tilalom említi, hogy a papnak öltözött Mikulás kíséretével, a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel stb. járta sorra a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. E szokás változatainak nyomaival Észak-Dunántúlon, a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén találkozunk. A „pap” a szoba közepén leült egy székre, körülötte helyezkedett el kísérete. Az ördög esetleg az asztal alá bújt. A litánia-paródia után a harangozó egymás után szólította a lányokat és a menyecskéket, hogy végezzék el a karácsonyi gyónást. A pap különböző tréfás kérdéseket tett fel a gyónónak. Aki a kérdésre nem felelt, elvitte az ördög. Ehhez hasonló Miklós-játék nyomai Ausztriába vezetnek, ahol az Enns völgyében a parodizált litánia mellett a prédikáció is része volt a játéknak. A Felső-Csallóközben házról házra járó Mikulások december 5-én este – miután kikérdezik a gyerekeket jó és rossz tetteikről – puttonyból megajándékozzák őket.
(forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
“A Mikulás
A napot homály előzi meg; karácsony ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállú Mikulás és ördöngős szolgája, kik csak büntetni tudnak s nem jutalmazni, aszalt szilvából csinált rettenetes kéménysöprőkkel s vörös nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre. A piacon a nagyfejű káposzták s köpcös répák, a fonnyadt szőlő s piros arcú almák, a kopasztott kappan, a tojásgarmada mellé, csodálatos portékák csatlakoztak egyszerre. Mint ha csak éjnek idején valami boszorkányság által bújtak volna ki a földből az apró sátrak, melyek alatt viaszból gyúrt, gyermek arcú s gyapot szakállú püspökök, gyönyörű, aranyos misemondóban s hófehér süvegben valóságos papirosból, vannak szépen glédában fölállítva. Három részben fölkunkorított farkú, szikrázó szemű, szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörny bilincseiket, melyekkel sorra fűzik a szófogadatlan gyermeket s hetesével nyolcasával kanyarítják a borzasztó puttonyba, hol aztán hasztalan rimánkodnak, mert onnan nincs szabadulás. Úgy kell nekik, viselték volna jobban magukat!”
Vasárnapi Újság: Képek a hazai népéletből, Pest, december 3-án 1865.
A modern Mikulás
A mai gyermekeknek mesélt legenda szerint a Lappföldön élő Mikulás apó felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. 1939-ben Bob May megírta Rudolf, a piros orrú rénszarvas történetét. Azóta Mikulás apó szánhúzó rénszarvasai: Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész. Máshol egyéb fordításban: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas, Rudolf, a piros orrú, vagy Táltos, Táncos, Pompás, Csillag, Üstökös, Mennydörgés, Íjas, Villám, Rudolf.
A Mikulás-ünnep idővel egyre inkább szekularizálódott, elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény legendát és az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett. Ügyes marketingesek megszüntették a Mikulás évközi morális felelősséget hangsúlyozó, bírói szerepét, eltüntették mellőle a büntetést szimbolizáló krampuszokat. Az édesség- és játékipar mellett ma már egész sor termék használja alakját reklámfiguraként. Angolszász hatásra az európai kontinens városaiban is elszaporodtak karácsony előtt az utcai Mikulás „ügynökök”.
A Mikulással kapcsolatos elképzelések is megváltoztak a globalizáció hatására: míg a két világháború között a Mikulás a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák.
A magyar Mikulásnak megfelelő ajándékosztó mesealak nevei külföldön
Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Baszkföldön: Olentzero
Brazíliában, Peruban és Spanyolországban: Papá Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulupukki
Franciaországban: Père Noël
Hollandiában: Kerstman, Sinterklaas, röviden:Sint[21]
Horvátországban: Sveti Nikola, Božić Bata
Japánban: Santa-szan (サンタさん?), Hoteiosho (ajándékot hozó isten)
Kínában: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén )
Lengyelországban: Mikołaj
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Nikolaus
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Romániában: Moș Nicolae
Szlovéniában: Sveti Miklavž, Božiček
Svédországban: Jultomten
(forrás: wikipedia)
Legfrissebb hozzászólások