A nő hazament,
lefolyt kabátja róla
a fotel karfájára,
lerúgta cipőjét,
mint egy versenyfutó,
átugrotta a szobát,
hogy a kanapéba essen,
a nő, ahogy hazaért,
a kapcsoló kinyújtott nyelvét
a sötétben is megtalálta,
a szék két bikaszarvát megfogta-
és táncával megszelídítve
az asztal alá tolta finoman…
a nő, mikor hazaérkezett-
és feküdt a kanapén,
megengedte, hogy a lemenő Nap
kávéjába merüljön,
megigazította az éjt: az ég ponyváját,
lehelet finom ujját
a távirányító gombájára tette,
elnyúlt, mint az országon át a Duna,
autópálya-hajszálain száguldott a szél,
és nő volt…asszony volt…Anya volt…
combjai belső doveri falát
csapkodta képzeletem hulláma,
a Hold féltékenyen elsápadt,
míg karjainak-zárójelébe
belesúgtam a szerelmet,
a nő mikor már elaludt…teste fenn volt,
megmutatta a nyugalom asszonyi hatalmát,
hogy átlátszó lélegzésével
áldottá tegye a világot.
***
Feleségem, gyermekeim, Édesanyám, Édesapám (aki régen elment már), Nagyszüleim múltfigyelme-fegyelme, vagyis a családom (***), könyvtáram, folyóiratokban való megjelenéseim: Magyar Napló, Hitel, Art’húr, Lenolaj, Somogy, Parnasszus, Spanyolnátha, Kortárs…stb., Pályám koordinátorai: Pintér Tamás, Jóna Dávid, Bella István, Turczi István, Döbrentei Kornél, Cságoly Péterfia Béla, 52 évem, verseim, mások versei, barátaim, munkahelyeim, gyülekezetünk…mind egy kis életmű relikviái, ALAPJAI, nélkülözhetetlenségei, Isten ajándékai-AKIK, amik meghatároznak, alakítanak, vallomássá emelik mindazt amit megpróbálok eldadogni…hála, köszönet ezért!
Legfrissebb hozzászólások