Az uszoda öltözőkabinjából hallgatom egy férfi szívszaggatóan bús dalolását.
– Apa, te énekelsz?
– Én, fiacskám.
– De miért?
– Énekelni jó, megnyugtató. Ha énekelsz, nem félsz.
– Nem hiszem.
– Te nem is szoktál énekelni.
– De, az iskolában.
– És félsz olyankor?
– Igen, hogy kiröhögnek.
Az apa elhallgat.
Többen fellélegzünk.
Egy férfi megkérdezi, hogy operaénekes- e, mert az éneke olyan szép volt.
– Igen, és lélekgyógyítással is foglalkozom.
– Apa, gyere már! Félek, hogy lekésünk az ebédről.
– Látod, ilyenkor kell énekelned.
***
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások