Magyarországról, Galgagyörkről került Jókára a mamóka, aki értett az álomfejtéshez, asztaltáncoltató volt, de varázslatos és hatásos gyógymódokat is tudott. „Borsódzik a hátam, mert igazat mondok” – e szavakkal fogott mindig az álomfejtéshez.
Mestere volt az asztaltáncoltatásnak. A fiatal menyecskék körülülték az asztalt. Elkezdték mondani az ábécét. Amelyik betűnél megmozdult az asztal, azt a betűt följegyezték. A betűkből végül egy halott ember neve jött ki. A mamóka megidézte a halottat, beszélgetett vele, kikérdezte, s a halott megmondta, melyik menyecske várandós a jelenlevők közül. Az asztaltáncoltató asszony szerint a megidézett lélek sohasem tévedett.
A mamóka tudta, hogy ha valaki búzával vagy malaccal álmodik, az pénzt és szerencsét, a szilva sírást, a virág szeretőt jelent. Ha pedig álmában csókolózik valaki, azt világos nappal szégyen éri. Egyszer azt mondta neki a menye:
– Mamóka, álmomban nyulat fogtam!
– No, akkor megint bevált az asztaltáncoltatás, gyermeket hordasz a szíved alatt. Aztán el ne feledd, ha lány lesz, cukrozzátok meg, ha megszületik, hogy a legénynek édes legyen, a kezébe tegyetek főzőkanalat, hogy majd a főztje után a férjeura megnyalja mind a tíz ujját. Ha meg fiúcska születik, dugjatok a markába pénzt, Gyöngyharmatom. Ezzel megalapozzátok a fürjecske szerencséjét.
A mamóka olyan dolgokat ismert, amit még a vándormadarak sem tudtak, pedig azok aztán bejárják a fél világot. Ha valaki azzal jött hozzá, hogy bágyadt a gyermeke, elküldte szótalan vízért a Kis-Dunára. Ezt naplementekor kellett cselekednie az édesapának. Mikor hozta a visszájáról megmerített vödör vizet, nem szólhatott senkihez sem, még magában sem beszélhetett addig, amíg a javasasszony varázsfüveket nem rakott a vízbe és fel nem forralta azt. Ebben fürösztötték meg a beteget. Ha a mamókához szájpenészes gyermeket hoztak, arra is megvolt a gyógymód. A beteget a közeli szilvafához vezette, kését megmártotta a fa mézgájában, majd odanyomta a kicsi szájához. Ezt is háromszor kellett megcselekedni, akárcsak a szótalan vízben való fürdetést. Legfurább receptje a sárgaságra volt. A kútágasról össze kellett szedni a verébpiszkot, beleönteni egy literes borosüvegbe, majd felönteni borral, mely nem láthatott sem cukrot, sem vizet. Utána az egészet felforralni, aztán leszűrni. Ha a sárgaságos beteg reggelenként, két hétig ivott egy-egy decinyit ebből a folyadékból, biztosan meggyógyult.
Karácsonykor, még lánykorában, barátnői társaságában, ciroksöprűvel fürdött a mamóka a Galga-patak jéghideg vízében, nem messze Vác városától. Ilyenkor vizet vittek haza hordókban, hogy abban megfürödve egész évben tetszetősek és csábítóak legyenek. A mamóka sajnálta, hogy egyre fogy a Galga-patakból a víz, és nagyon megörült, amikor kiderítette, hogy ugyanerre a célra a Kis-Duna vize is megteszi. Igen ám, de télen gyakran befagyott a Kis-Duna vize, vagy ha mégis sikerült megfürödniük benne, jöttek az újhelyjókaiak nagy dühösen:
– Pusztuljatok innen, átkozott boszorkányok! – kiáltozták a cirokseprűvel fürdőzőkre. De az is lehet, hogy a Kis-Duna tündéreinek sem volt ínyére a dolog. Erőt vett rajtuk a féltékenység. Még majd ezek a lányok szebbek lesznek, mint ők! Ezért aztán beszéltek a Fagykirállyal, hogy egész télre fagyassza be a Kis-Dunát. Hogy az akkor még fiatal mamóka és barátnői végül kénytelenek voltak lemondani a téli fürdőzésről, azon csak a jókai vénemberek búsultak. Mert minden évben alig várták a karácsonyt, hogy boldogan és nyál csorgatva nézegessék a fürdőző lányokat. Bűnös dolog volt ez a részükről, tudták jól! Különösen karácsonykor. De hát igaz a mondás, hogy a vén kecske is megnyalja a sót.
Hogy a karácsonyi gyónáskor meggyónták-e ezt a bűnüket is, azt már csak a jókai pap tudná megmondani.
***
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások