Mint a védtelen sziget
az óceán közepén,
mint az ébredő vulkán
a hegy ormán,
újra felrobbannak a
betűk bennem.
Az álmos fehérséget
felváltja a sárga és a kék,
lekiáltom az égről
a szabadság
szürke fellegét.
Hallomások és látomások
között újra ébred
a szavak tavasza,
s habár őszben ballagok,
gondolataim
ott, ahol a kisdedek.
Gyere hát, te őrült
tavasz, vad tervek
és álmok szövögetője,
remények és hitek
altatója s ébresztője!
Fuss a mélységbe
s magasságba,
szálljanak a betűk és a
szavak oda,
ahonnan jönnek,
s oda, ahova tartanak,
hogy magányunk,
s közönyünk között
ránk találjanak!
Legfrissebb hozzászólások