Márffyné Horváth Henrietta: Emlékkertben

Meglassulnak a léptek, akár a percek,
állóképpé csontosul az idő.
Sötét ruhás alakok terheket cipelnek,
lelkük fekete, bánatba görnyedő.
Szaggat a kín és néma a gyász,
száraz szemekben parázslik a jaj,
s vértelen ajkakból párálló fohász
lebeg a sírok felett, mint ezer sóhaj.