Érdekes beszélgetés Méhes Kati erdélyi magyar színésznővel

Nászta Katalin interjúja

Hárman voltunk Katik a főiskolán: Gábor, Méhes, Nászta. Albert egyedül Júliáskodhatott a nevével. Méhes Kati is Kolozsvárról indult, én legalább ott ismertem meg. Egy téren laktunk. Meglepett, mikor elsőnek jutott be. Aztán ő volt, aki emlékeztetett arra, hogy érettségi táján egyszer megkérdeztem tőle, mire készül. Nevetve mondta: színire. Te? – csodálkoztam. Én – mondta. És fel is vették. Ez ilyen. Rólam se hitte el senki, magamról is alig, hogy sikerült. Az ember vajon miért becsüli le ennyire a saját közelében élőket?

Szóval bejutott és ő volt a kedvenc. Kiderült róla, hogy Hadadban született, és nagyon hiányzott neki az édesanyja. Mi csúfoltuk érte. Nyavalygósnak tartottuk. Emlékszem, egyszer össze is vesztünk, mert nem volt hajlandó nekünk kenyeret lopni a menzáról. Mi eladtuk a menzajegyet, ő nem. Rendesen járt a diákétkezdébe. Tanáraink is jobban szerették, a jegyei is jobbak voltak. Okos is volt, tehetséges is, bár ezt mi nem akartuk észrevenni. Magunkkal voltunk elfoglalva. Hamupipőkének neveztük. Egyszerűbb és csendesebb volt nálunk, és haragudtunk rá emiatt. Aztán elkerültünk egymás mellől. Ő Szatmárra, mi máshova. A négy lány négyfelé repült.

A Rút kiskacsában láthattam először, mint „színésznőt”. Legnagyobb csodálkozásomra, tetszett! És nem csak nekem. Egészen más volt, mint főiskolán. Úgy tűnt, nincsenek gátlásai, énekelt, táncolt. Egy csúnya, csámpás lányt alakított – roppant bájosan. Bájosan! Méhes és a báj! Akit annyira kétballábasnak tartottunk a főiskolán. Akkor kezdtem azon gondolkozni, hogy nem bennünk volt a hiba? A mi szemünkben? Csak azt vettük észre belőle, amit mi akartunk. Méhes Kati pedig, mikor végre barátságos környezetbe került – kivirágzott.

Szatmáron nála laktam. Kedves volt, természetes, magától értetődő. Kocsit vezetett. Csinos, nőies. Sok bomba nőt játszott Szatmáron. Legutóbb, mikor egyik szilveszteri műsorukkal nálunk szerepeltek, őt tartották a legizgalmasabb, legszebb színésznőnek. Én is. És mikor beszéltem vele, kiderült, pont annyira foglalkoztatja a színészmesterség titkainak elsajátítása, a színész, rendező közti kapcsolat munka közben, mint engem. Örültem neki. Akkor már sajnáltam, hogy nem vagyunk egy színháznál.

• Beszélgessünk, Kati, – mondom neki szatmári tartózkodásom utolsó délelőttjén. – Én nem vagyok igazi riporter, lehet nem is leszek, előtted nem kell megjátszanom a mindentudót, hiszen ismersz. Összeírtam pár kérdést, feltenném neked, s olyan sorrendben felelsz, ahogy akarsz, jó?
• Jó – feleli, és rágyújt egy cigarettára, majd kortyol egyet a kávéjából. – Kezdjük.
• Honnan indultál, hogy lettél színinövendék és mire tanítottak meg a főiskolán?

Mosolyog. Hiszen tudom. Persze, úgy nem tudhatom, mint ő.

• Véletlenül. Kolozsvárt volt egy iskolai ünnepség, ahol népdalokat énekeltem és nagy örömmel beszéltem erről nagybátyámnak. Az ő tanácsára kerestem meg Katona Évát*, aki úgy találta, hogy felvételizhetek. Nagyon gátlásos, félénk voltam. Még ez előtt elmentem a kultúrházba, ahol akkor Horváth Béla* vezette a csoportot. Kiszáradt a szám, el se tudtam mondani a verset. Tehát minden előzetes műkedvelés nélkül mentem a főiskolára.

Nem úgy mint mi, akik kijártunk egy két éves műkedvelő színjátszó kört Kolozsváron, Bereczky Péter* vezetése mellett.

• A főiskolán sokat tanultam, ahhoz képest, hogy a nulláról indultam, de keveset ahhoz, hogy valami biztosat is tudjak arról, amit színjátszásnak neveznek. Talán most kezdem sejteni. Azt hiszem egy színész egész élete nem elég ahhoz, hogy mindent megtudjon. Minden szerep tartogat valami újat, amiről addig nem tudtál. A három tanár, akik foglalkoztak velünk a főiskolán, úgy érzem a maximálist nyújtották. Minden lehetőséget megadtak, hogy próbálkozhassam. Szegény Éghy Ghyssa* néni mennyit kínlódott velem a Karnyóné…-ban! Kicsi Méhes, nem jó.. – emlékszel? Azt hiszem a legtöbbet Tompa Miklóstól* tanultam, aki a Sztanyiszlavszkij módszer híve lévén igyekezett megértetni velünk a lényeget. Nem voltam elég érett, hogy fel tudjam fogni, és alkalmazni is tudjam. Keveset tudtam a világról és önmagamról is. Tompa mestertől tanultam meg, hogy mindennek meg kell keresni az indíttatását, lelkileg mindennek aranyalapja kell legyen. Persze, erre később jöttem rá igazán. Tarr Lászlót*, aki gyakorló színész volt, csodáltam. Ő mondta: mikor felmegy a függöny, a maga bőre megy vásárra. Kovács Levente* modernebb kísérleteiben sem lehetett megalapozatlan érzésekkel játszani. A két irányzat alapja közös, csak kifejezőeszközökben különböznek. Örülök, hogy velük tanulhattam, és mindig hálás vagyok nekik. Olyan ez, mint a szülői házzal szembeni érzés. Mindig eszembe jutnak az otthon hallott dolgok, intelmek.
• – Hogyan illeszkedtél be Szatmáron? Milyen különbség volt a főiskola és a színház között?
• Könnyen beilleszkedtem. A kollegák nagy szeretettel fogadtak, sokat segítettek a munkában a tapasztaltabbak. Nagy Iza*, Nyiredi Piroska*, Tarnóy Emike*. Rögtön kaptam egy kis szerepet Mircea Radu Iacoban: Találkozás a motel- ben című darabjában, majd Veronika voltam a Nem élhetek muzsikaszó nélkül- ben. Az volt a nehéz, hogy fiatal lány szerepeket kaptam, főiskolán pedig én voltam az öregasszony az osztályban. Első sikeremnek a Rút kiskacsát tekintem. Ennek zenés változatát játsztuk.
• Láttalak is benne. Jó voltál.
• Odzsa rendezte, Szabó József* Váradról. Kisfalussy Bálint* volt a segédrendező. Remek társaság jött össze. Odzsa nem mondott semmit, azt csináltál, amit akartál. Próbálkoztam így is, úgy is, ő hallgatott. Aztán, mikor úgy találta, hogy kezdek közelíteni az ő elképzeléséhez, szólt. Ez azért volt fontos számomra, ez a kis szerep, mert ekkor kerültem először kapcsolatba a zenés műfajjal, az énekléssel, a mikrofonnal. Később is sok ilyet játsztam, és nagyon szerettem őket. Kisfalussy Bálint is nagy türelemmel és hozzáértéssel foglalkozott velem.
• Azokat a szerepeket sorold fel, amelyek úgy érzed, előrelendítettek a pályán.
• Fontosnak tartom az Éjjeli menedékhely Annáját. Ez beugrás volt számomra, rövid idő alatt kellett elkészülnöm vele, de jó munkának érzem. Másféle szerep volt, mint a többi, tüdőbajos, a halálán van… akkor nagyon vékony is voltam, kimondottan tüdőbajosnak néztem ki…

Nevetünk. Főiskolán is ő volt köztünk a legvékonyabb. Akkor ezt nem találtuk erényének. Azóta egy kicsit irigylem érte.

• Aztán az Olga a Három nővérből. – folytatja. – Ekkor találkoztam Kovács Ferivel*, mint rendezővel. Ő jó pedagógus. Igaz, hogy rövid pórázra fogja a színészeit, de nagy fontosságot tulajdonít minden nézésnek, gesztusnak, arra kötelez, hogy aprólékosan kidolgozd a szereped. Ennek ma is hasznát veszem. Különben minden zenés darabban részt vettem, egyedül az Ida regényében nem játszom most. A Jó reggelt, szerelem*-ből Mirát is szerettem, pedig az nem volt sikerült munka, de az ember a balsikereiből is tanul…
• Mit tanultál belőle?
• Hogy nem szabad elnagyolni a dolgokat. Nem tudtam, mi a baj, csak éreztem, hogy nem jó. Kisfalussy próbálta megmagyarázni, mit akar… Nem voltam elég őszinte, s ez alapvető követelmény. Ezután játsztam az Olgát, ahol már rájöttem, mit és hol rontottam el az előző szerepben. A Mirát is erősebben meg kellett volna fogni. A másik kedves szerepem Valy, A fiú, aki virágot hord a szájában* című musical-ből.
• Ezzel díjat is nyertél.
• ’81-ben a Megéneklünk Románia országos szakaszán a női alakítás harmadik díját. Musical-kísérlet volt. Olyan hármas került össze, akikkel szívesen dogoztam együtt: Gyöngyösi Gábor*, Albert György*, Pintér Jenő*. Kiváló muzsikája volt és nagyon szerettem a táncot, annak ellenére, hogy Ghyssa néni mindig azt mondta, kicsi Méhes, egészen rossz. Pintér azt a fajta táncot kérte, ami közel áll hozzám, egyszerű és látványos mozdulatokból áll. Rengeteget fáradtam akkoriban. Nehéz, de boldog periódus volt. Éreztem, hogy élek, dolgozom, olyat csinálok, ami nekem is, a közönségnek is szépet és sokat nyújt.

Ez az egészséges öröm most is visszfénylik rajta. Sportoló élvezi így az edzést, a minden porcikáját megmozgató tornát, táncot. A fiatal test természetes igény ez. S a színészben tovább kellene élnie ennek, mint más, hasonló korú emberben. Hiszen a testével kommunikál elsősorban.

• Alig várom az újabb alkalmat, hogy Pintér Jenővel dolgozhassam – – Most Scribe: Egy pohár víz – ben játszom a királynőt a román tagozaton. Ez megint új. Királynőt még nem játsztam. Az 1700-as évek angol királyi udvara egészen más világ, másképp viselkednek az emberek…
• A nyelv nem okozott nehézséget?
• Dehogynem! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Azt hittem elég jól beszélek románul, de rájöttem, hogy ez nem elég. Tízszer annyit foglalkoztam a szöveggel. Tripla munkát jelentett. Kovács Feri rendezte, tehát az instrukciókat magyarul hallhattam, de másként kellett gondolkodnom. Románul. Ez volt a legfontosabb. A próbaszakasz elején magyarul gondolkoztam és ez rányomta a bélyegét a munkára. A román nyelvnek más a ritmusa is, tehát gyorsabban, más tempóban gondolkozik és beszél. Úgy segítettem magamon, hogy román könyveket olvastam. A kollegák is sokat segítettek, de nagyon nehéz volt. S még nagyon szerettem A doktor úrból *Sárkánynét. Most is játsszuk, és nagy örömmel megyek minden előadásra. Ez a legelmosottabb szerep a darabból, különben.
• Milyen a jó partner?
• Sugarak kötnek össze vele. Egy kis erőfeszítéssel láthatnád is ezeket a kapcsolatokat, szinte úgy érzed…

Igaz. És roppant boldoggá tesz, hogy ő is ezt mondja. Ugyanezt éreztem én is, azóta tudom, hogy ilyen az ideális kapcsolat. Egy nem túl jól sikerült produkcióban Visky Árpád, Nemes Levente és jómagam között feszültek ki ezek a láthatatlan sugarak. Kati folytatja.

• Ez a motor, a hajtóerő, ebből származnak a konfliktusok, ez a legfontosabb az előadásban, a partnerek közti viszony.
• Mit tartasz a legfontosabbnak ezen a pályán? – figyelem, milyen idegesen vibrál egész lénye, milyen zaklatott. Korábban izgágának tűnt, de tulajdonképpen ettől lesz ő Méhes Kati, ahogyan felkapja fejét és rezonál minden kérdésre, problémára.
• A szerep, a feladat az egyetlen tényező, ami fontos lehet. Legalábbis úgy érzem, életemben ez a legfontosabb, a szerep, a színház. Minden, ami ezen kívül történik mellékes, jelentéktelen. Színésszel csak a színházban történhetnek fontos dolgok. Ha nem vagy bent a többiekkel együtt és nem csinálod a dolgod, nem lehetsz boldog.

Most éppen nem foglalkoztatja a magyar tagozat, de nem panaszkodik. Megállja.

• Hogyan dolgozol?
• Erre nincs receptem. Szerepe válogatja. Más egy villanásnyi figura, más a történelmi szerep, mindegyikhez másképp közeledsz. Mai szerephez önmagadból is kiindulhatsz, forrás van bőven. Ha időben vissza kell menni, utána kell olvasni, fontos megismerni azt a világot, azokat az embereket, illemszabályokat, viselkedési módokat, amelyek azokat az embereket vezérlik. Minden kor emberének, ha akarod, minden társadalmi rétegnek megvan a maga illemszabálya, viselkedési normái. Ezeket mind ismerni kell, ezekben rengeteg humor lehetőség is van pld. Adott mondjuk Scribe királynője, akinek az a kötelessége, hogy viselkedjék, millió szabály, protokoll köti gúzsba, nem léphet keresztül rajtuk. De mikor egyedül marad, már másként viselkedik, ebből aztán humoros helyzetek is adódhatnak… Sokat utazom. És mindig másodosztályra veszek jegyet, hogy megfigyelhessem az embereket. Ezeken a helyeken mindig történik valami, amire oda kell figyelni és meg is kell jegyezni. Sosem tudod, hol használhatod fel. Van egy jó játékom. Nézem az emberek külsejét és abból próbálom kihámozni milyenek lehetnek. Egy picike jel áruló lehet. Hiszek abban, hogy az ember arca, a ráncok, a kezek, a járás sok mindent elárulhatnak rólad, hogy igazából milyen is vagy. Ösztönösen is ráérzek néha dolgokra. A kis, villanásnyi szerepben fel kell nagyítani a dolgokat, öt perc alatt egy egész életet kell a színpadra vinni. Ilyenkor másként kell dolgozni. Ha egy egész főszerep áll rendelkezésedre, megint másképp építkezel.
• Baj, ha okos a színész?
• Az a baj, ha okoskodó. Az fárasztó. Én nagyon szeretem az okos emberek társaságát színpadon is. Ha okos az ember, több problémát okoz magának. Az ösztönös és tudatos ötvözete a jó. A számítás, a tervezés, a matematika senki munkájából nem hiányozhat. A poént elő kell tudni készíteni, másképp nem sül el. Az agyadat feltétlenül használni kell. Se szerepet, se gyereknevelést nem lehet számítás nélkül csinálni. Én szeretem meghallgatni az embereket. Cselekedeteiket az indulataik határozzák meg és tetteiket úgy kell megítélni, hogy ők milyen emberek.
• A mai színjátszásról mi a véleményed? Milyen iskola volt a régi, milyen az új, és milyen szerepet töltött, tölt be a főiskola ebben a folyamatban?
• Én nem vagyok „filozófus”. Azt tudom, hogy a színház olyan, min t kora. Kiemelni nem lehet belőle. A színház feladata azt a kort tükrözni, amelyben él, azokat az embereket, azok problémáit. Minden színházi előadás olyan kell legyen, mint egy nagytakarítás. A szemetet nem lehet az ágy alá söpörni. A színház főszereplője az ember, akiről, akiért, akinek szól. Akár régi, akár új darab, meg kell keresni a hozzánk szóló mondanivalót. Csak kifejezőeszközeink változhatnak. A lényeg marad, akár koturnusban szavalva, vagy mezítláb a fürdőszobában. Ami az ember lényege, az érzései, a gondolkodása, ezek állandó dolgok, az, amitől emberek vagyunk. Attól függetlenül, ki rendezi, milyen stílusban, a lényeg, hogy hitele legyen a szónak, a játéknak. A színésznek pedig kötelessége színházba járni, tanulni, próbálkozni. Mindig az emberről van szó, ennek kell hitelt adni. Az a lényeg, hogy
• meggyőzd a nézőket az igazadról, a te igazadról. Ha hisznek neked, az jó színház volt…

Érdekes, milyen biztos benne. Nemrég tapasztaltam a saját előadóestem kapcsán, hogy is v an ez. Szőcs Géza akkor azt írta róla, hogy nem győztem meg az igazamról a közönséget, csak igazoltam az elképzelésem. Akkor gondoltam először arra, hogy vajon kizárólagosnak kell lenned a színpadon? Olyan játékot nyújtanod, aki kizár más stílust, művészi igazságot? Akkor úgy vélekedtem, hogy nem, sőt, az a jó, ha játékoddal felvillantasz más lehetőségeket is, más művészi megoldásokra indíthatsz más előadóművészeket pld. Mindenképpen gondolkodásra kell késztetni a nézőt. Ma már nem vagyok olyan biztos ebben. Még mindig hajlok arra, hogy ne tartsam kizárólagos érvényűnek a saját elképzelésem. Egy változatnak, módozatnak, lehetséges színnek, ami beletartozik a nagy színskálába. Pedig a színészi gyakorlatban sokszor minden azon múlik, mennyire hiszel abban, hogy te vagy az igazi, az egyetlen, a minden. Minél többet hinni, hogy átjusson valami a nézőnek is. Talán mégsem a kételkedőké ez a pálya. Inkábba hívőké.

• Beszélj a rendezőkről. Kikkel dolgoztál és kik segítettek igazán előbbre ezen a pályán?
• A színész kiszolgáltatott a rendezőnek. A színház két rendezője nemigen foglalkoztatott. Azt játsztam, ami jutott. Szerencsém volt, hogy a vendégrendezők kiosztottak. Szabó József, Kisfalussy Bálint. Nagy élmény volt Horváth Bélával dolgozni, bűbájos ember volt. Gyöngyösi Gábor sokat vár a színésztől, elvárja, hogy tudja a mesterségét. Csak olyan mértékben szól bele a munkádba, amennyiben az összhanghoz szükséges. Szereti, ha próbálkozol, aztán majd ő megmondja, mi marad. Totyival is – Tóth Pál Miklós* – szerettem dolgozni. Ő elmesélte, mit akar, s aztán valahogy közösen éreztünk rá arra, mi kell. Nem mondta el konkrétan, vagy mert nem tudta, vagy mert nem akarta, de szavak nélkül is értettük-éreztük egymást. Mindenki szívesen dolgozott vele. Parászka Miklóssal még nem dolgoztam, ő még nem vette igénybe a szolgálataimat – mondja kicsit csúfondárosan, öniróniával. – Szeretek sokféle emberrel dolgozni. Mindegyik mást kér, és minden tapasztalatot mindenkinél fel lehet használni. Kovács Ferit nagyra értékelem, mint pedagógust, sokat lehet tőle tanulni. Pontosságra, rendre kényszerít. Nagyon sok függ attól pályád kezdetén, hogy akad-e olyan rendező, akivel megérted magad. Általában megvannak a saját embereik, akikkel a legjobban tudnak dolgozni, s ez a szereposztásnál döntő tényező. Újakat nem szívesen próbálnak ki. Ilyesmiért soha nem haragszom. Nem sértődöm meg, ha történetesen nem osztanak ki.
• Nagyon furcsa színész vagy akkor. A rendező elképzelése is befolyásolható. De megértelek. A színész nem is mondhat azt, amit akar. Idősebb színészek lehetnek bátrabbak, akiknek már nincs sok vesztenivalójuk.

Elhárítja a vitát.

• Én csak akkor érzem rosszul magam, ha nem játszom semmiben.

Nyugtázom a kitérőt. Nemrég egyik kritikus csodálkozott azon, mennyire nem szabad a színész, ami a nyilatkozásokat illeti. Hogy a rendező sokkal kegyetlenebbül visszavághat. Sajnos akadnak ilyen bosszúálló rendezők, úgyhogy nem lehet elítélni azt a színészt, aki nem nyilatkozik bátrabban, vagy nyíltabban erről a kérdésről. A léte forog kockán.

• Színész és színész közt milyen alkotói munka létezhet, színpadon kívül?
• Embere válogatja. Én nem sértődöm meg, ha a kollega megkér valamire, mert az segíti pld. őt. Én is sokszor fordulok hozzájuk hasonló kéréssel. Itt jó viszony van az emberek között is. Nem szeretek furkálni, békés természetem van. Mindenféle szempontból jó viszonyban vagyok a kollegáimmal, színészileg, emberileg is. A partner nagyon fontos, főleg, amikor az ember elindul a pályán. Én, hálás is lehetek, jó partnerek társaságába kerültem már az első szerepemnél. Ács Alajos, Csíky András, Elekes Emma, Nyiredi Piroskával játszhattam. Rettenetesen izgultam, ők pedig nagyon sokat segítettek. Akárcsak Török István és Tarnóy Emike. Azzal segítettek, hogy a saját szerepeiket olyan hitelesen csinálták, ahol bizonytalan voltam, ott beléjük kapaszkodhattam. Olyan szintjén állnak a mesterségbeli tudásnak, hogy a kezdő rengeteget tanulhat tőlük. Színpadi jelenlétük magával ragadó volt, ahogy hinni tudtak és tudnak abban, amit csinálnak. Nagyon szeretem itt ezt a társulatot, és úgy érzem, nekem is megvan köztük a helyem.
• Ez egy különleges társulat.
• Én így vagyok velük – mondja enyhe sajnálkozással a hangjában miattam, aki ennek nem lehetek részese. – Van egy fiatal csapat, akiket az idősebbek mindig segítenek, irányítanak. figyelmeztetnek, szakmai dolgokra is. Mi Dálnoky Zsókával, Bokor Ildikóval el is várjuk egymástól, hogy megnézzük egymás próbáit. Utána bevonulunk az öltözőbe és megtárgyaljuk, megbeszéljük. Ez fontos, hogy tudd, nem rosszindulattal ül be a színpadra, vagy a nézőtérre a kollega. De a fiúkkal is meg szoktuk beszélni a gondjainkat. Néha olyan egyedül érzed magad, nincs semmi mankó, elveszíted a talajt a lábad alól, nem látsz, nem tudod felmérni a dolgokat. Akkor jól jön az ilyen barátság. Ezek vagány dolgok, ezt szeretem… – úgy tud mesélni, olyan kedvet ébresztően ezekről a dolgokról, semmi rossz szájízt nem hagy az emberben. Irigylem is érte, bár hihetetlennek tűnik, amit mesél. Ilyet én csak főiskolán éreztem Albert Júliával. Azóta még csak ehhez hasonló lehetőség sincs. Talán én is hibás vagyok, de egy idő után olyan nagyon mélyen nem könnyű senkivel barátságot kötni. Olyat, mint a főiskolán.
• – Predesztinálhat valakit a külseje bizonyos szerepkörre? Vagy ez téves felfogás?
• Hiába akarok alacsony, kövér nőt játszani, ha magas, vékony vagyok. Ilyen értelemben predesztinálhat. De ennek hátulütője is van, így alakulnak ki a skatulyák. Ez rossz gyakorlat is lehet. Nyilván kabarénál, könnyű műfajnál nem árt, ha jól nézel ki. De a színpad és nézőtér közti távolság sok mindent megváltoztat. Van, aki szép az életben és csúnya lesz a színpadon. Vagy fordítva. Én szívesen játszom ilyet is, olyat is. Külső, belső csúnyaságra gondolok. Az emberhez a csúnyaság is hozzátartozik, bár mindenki igyekszik a szebbik oldaláról mutatkozni. A kívülről rút nem feltétlenül az belül is. Persze, csúnya nő nincs is, csak csúnya férfiak vannak. – Kacag. – Én bármilyen szerepet szívesen játszom.

Kellemes Katira nézni. Érdekes, szép arca van. És el is tudja adni színpadon ezt a szépséget. Belülről is meg tudja világítani. Kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak látszik, leszámítva azt a sajátos vibrálást, ami egész lényét jellemzi. Azon kívül, ahogyan Szőcs is megírta egyszer, ízléses, remek, igazi színésznő megjelenése van. Az életben is színésznő, de a jobbik értelemben. Köt, horgol, még bundát is csinált magának. Ruhákat tervez, magát is megtervezi. Művész. Az a fajta, aki bármennyit is beszélhet magáról, a titkát mégis megőrzi. Amitől sejtelmes lesz egész lénye.

(Az interjú 1982-ben készült)

Méhes Kati

Születési adatok: 1950. augusztus 3, Hadad
Tanulmányok: 1969- 1973, Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet
Életpálya: 1973- tól Szatmárnémeti Északi Színház színművésze

Díjai:
1981. – Megéneklünk Románia Fesztivál, országos szakasz – női alakítás III. díj
1999. – Harag György Emlékplakett
2001. – EMKE Poór Lili-díj
2014. – A Szatmár Megyei Tanács kiválósági-díja

Jegyzetek

*Katona Éva, színművésznő

*Éghy Ghyssa, táncművész, oktató

*Tompa Miklós, rendező, színigazgató, tanár

*Tarr László, színművész, főiskolai tanár

*Kovács Levente, rendező, színészpedagógus, főiskolai tanár, rektor

*Nagy Iza, színművésznő

*Nyiredi Piroska, színművésznő

*Tarnóy Emília, színművésznő, a Székely Színház volt  tagja

*Odzsa, Szabó József, rendező

*Kisfalussy Bálint, zeneszerző, énekes, színész, rendező

*Kovács Ferenc, rendező

*Jó reggelt, szerelem – A.De Herz darabja

*Valy – A fiú, aki virágot hord a szájában, Tudor Popescu darabja

*Gyöngyösi Gábor, rendező

*Albert György, zeneszerző, zenetanár

*Pintér Jenő, koreográfus

*A doktor úr – Molnár Ferenc darabja

*Tóth Pál Miklós- színművész, rendező

*Parászka Miklós, színész, rendező, színigazgató

*Ács Alajos, színművész, színházigazgató

*Csíky András, színművész, színházigazgató

*Elekes Emma, színművész

*Török István, színművész