Farkas Szabolcs: Dolgozni veszélyes dolog

Dol­goz­ni na­gyon es veszélyes do­log, ezt tudjátok meg, met ha az em­ber csak ec­cer es nem fi­gyel oda, hogy mit csinál, s ak­kor már a baj meg es van történve.
A múlt­kor es, min hord­tuk itt Ma­rosfőn a sze­net a va­gon­nyal a sötétréti bányától. A pat­rony külön kiöntötte, hogy leg­alább tíz va­gony szént el kell szállítani onnót. Es­te­felé alig ma­radt va­la­mi szén a bányánál, s hogy szürkülődött, úgy gon­dol­tuk, hogy ej­szen jobb len­ne si­et­ni egy ki­csit. S az öreg ud­var­mes­ter ott min kos­la­tott a szén mel­lett, s hogy szürkület vót, abba a fe­ke­te bal­lony kabátba észre se le­he­tett ven­ni, hogy va­la­ki ott min sze­di a csihányt.
Kosz­ti gyor­san bészökött a da­ru­ba, érted-e, s gyor­san el­kezdé fel­mar­kol­ni a sze­net, s hát em­ber, a jó öreg ud­var­mes­tert, az At­tilát, csihányostól s bal­lo­nyotól s min­de­nestül szépen belémer­te a kupába, s az­zal a sze­net belé a va­gony­ba. Egy­szer az öreg jajj­gat ott fenn, s közbe a pat­rony es megérke­zett, érted-e, s hogy, hogy nem, meg­hal­lot­ta At­tilát, s egyből kérdez­te es tőlem, hogy há ki jajj­gat ott fenn, há mon­dom, meg vagy-e bo­lon­dul­va, ki jajj­gas­son te? Lépünk fel em­ber, s hát At­ti­la bá, a jó öreg ott min ka­limpál, a lábia a le­vegőbe, s ha­nyigálja essze-vissza érted-e. Na, s az­zal gyor­san el­kap­tuk a lábait, s kihúztok onnét, ne­hogy még na­gyobb baja le­gyen ne­ki­je.
Csudák csudájára, sem­mi baja nem lett az öreg­nek, met még vic­celődni es vót ked­ve a szénnel, csak a pofája lett fe­ke­te. Nade, tudd meg, hogy ijedségből elég vót, met ha azt ak­kor va­la­ki meglátta vóna, egy az egy­be tették vóna ránk a kar­pe­re­cet. A pat­rony es erőssen meg­jedt, met még az este megláto­gat­ta az öre­get, s flek­kenyt, s pálinkát, s min­dent vitt ne­ki­je, ne­hogy bo­lon­dot kap­jon az öreg, s va­la­ki­nek béárul­jon münköt.
S a pat­rony, Péter San­du, tu­dod-e, ő vót az Atyaúris­ten ott a bánya ud­va­ron, s vótak azok a régi százle­je­sek, azok köteg­be vótak nála a ládában. Annyi vót a pénze, mint a forgács, bazd­meg. Na, mind­egy na, csak azt akar­tam ez­zel mon­da­ni, hogy en­nek a San­du­nak van egy fe­lesége, akit egyvégbe meg­csal, s én ezt már régóta tu­dom, csak nem aka­rok én ilyen­be belé mártózni, nem akar­tam én sem­mi­lyen hürmürt csinálni ott a fa­mi­lijába. Nade, elég az hoz­za, hogy an­nak a San­du fe­leségi­nek van egy barátnéja, s an­nak van egy öccse, aki agyi­lag nem ér egy sap­ka csihányt se, érted-e.
Na, s az a gyer­mek va­la­hol Szentgyörgy mel­lett la­kott, s meg akar­ta láto­gat­ni a húgát, aki Top­licán ho­nolt. De hiába in­dult el, érted-e, met ami­lyen szépeszű vót, a vo­natról va­la­hol félúton leszállott, s a vo­nat ügye­sen el­ment. Jött va­la­mi pénzes em­ber, s az el­vit­te va­la­me­lyik ro­konához szolgálni a fiút. El­telt egy esz­tendő, el­telt kettő, s még mindég nem vót meg­kerülve. A húga egy hóna­pig nap mint nap a rendőrséget járta em­ber, met a rendőrök azt hitték, hogy me­gelégel­te az öccse foly­to­nos bódog­ta­lanságát, s elfődel­te va­la­ho­va.
Mi történt, s mi nem, egy­szer jött egy rákosi em­ber, s meg­mond­ta, hogy hol van ez a szépeszű Tárzán. Ott min ma­gyarázta ne­kik, hogy oda s oda kell men­ni. Nagy vót a máklávájsz em­ber, met ak­korán kiabáltak, hogy az egész Har­gi­ta belé zen­gett, de sze­rencsére gondját vi­selték an­nak a szépeszű gyer­mek­nek, s még pénzt es ad­tak neki, s így el­si­mult a do­log. De vigyázni kell érted-e, s a szépeszű em­be­re­ket, s a munkát kerülni kell, met azok veszélyes dol­gok.