A férj délben hazajött, szó nélkül megette a levest és csak akkor horkant fel, amikor a spagettit meglátta.
– Legalább százszor mondtam, hogy nem szeretem a spagettit, és te mégis csináltál.
A feleség türelmesen válaszolta:
– Kedvesem, sosem mondtad, hogy nem szereted.
– Hát most mondom. Vedd tudomásul, hogy utálom, gyűlölöm. Nem lehet rendesen enni, lecsúszik a villáról. Szurkálok, szurkálok és mindig visszaesik. Ha meg egy szál végre a számban van, szívnom kell, tömnöm kell és bármit is teszek, visszacsúszik a tányérra. A spagettievés valóságos viaskodás, harc a tárgyak rosszindulatúsága ellen, küzdelem az elemekkel; nem esztétikus dolog, gusztustalan, megcsúfolja az emberi méltóságot; zabáló állatot csinál az emberből. Undorodom a szürcsöléstől, ha meg nem vigyázok, visszapottyan a paprikás lébe, ami az arcomba fröccsen. Spagettievés után a legjobb lenne megfürödni vagy zuhanyozni.
Az asszony türelmesen hallgatta férje szóáradatát és nézte, amint a spagettit ette, és miután öt perc múlva végzett az étkezéssel szelíden így szólt:
– Öt perce nézlek és hallgatlak. Nemcsak ettél, hanem beszéltél is, mégis végeztél a spagettivel. Valahányszor villádat beleszúrtad a spagettibe, megcáfoltad egy-egy szavadat. Eszel még drágám?
A férj mogorván felelte:
– Azt hiszed, egy tányérral jóllakok? Már a spagettit is sajnálod tőlem?
Legfrissebb hozzászólások