Márffyné Horváth Henrietta: Guruló szavak

Van úgy, hogy elgurulnak a szavak
s tapogatva nyúlok utánuk, mint a vak
koldus az aprópénz után.
Míg fél kezével harmonikázik sután,
felsivítanak a hamis dallamok –
van, hogy ez is én vagyok:
hályogos szemű, némán is hazug,
értetlen, s meg nem értett általuk,
kik kérni már rég elfeledtek.
A megjátszott elesettek
részvétet követelnek,csikarnak.
Érezhetném magam szent vigasznak,
ahogy megmártózom a szennyben,
de még sincs az rendben,
hogy egyedül én cipeljem mások terhét!
Rég nem látom már értelmét.
Csak hallgatok, elgurulnak a szavak,
s a pókháló remények szertefoszlanak.