A Királyok I. könyve 10. fejezetében Sába névről nem ismert királynője meglátogatja Salamont (kb. ie. 1000-928), meggyőződik róla, hogy a zsidó uralkodó bölcsességével és gazdagságával kapcsolatos hírek megalapozottak, dús ajándékokat adnak egymásnak vendéglátójával, majd a látottak alapján kijelenti, hogy az Úr (aki neki amúgy nem istene) szereti Izraelt, és hazamegy.
A vizittel kapcsolatos ősforrás az Ószövetség, amelynek ezt a részét a babiloni fogság után, nagyjából a második templom építésének idejében, korábbi források alapján állították össze. A Királyok I. és II. könyvének fő közlendője nagyon leegyszerűsítve ez: „Isten a történelem ura”.
A Királyok I. könyve 10 fejezetén két eléggé elterjedt vélekedés alapul: egyrészt, hogy a király gyereket nemzett a királynőnek, másrészt, hogy e gyermek az etióp uralkodóház őse lett. Utóbbiról „A királyok dicsősége” című, eredetileg kopt nyelvű (de arabból fordított és szentírási, apokrif és rabbinikus átvételeket is tartalmazó) 15. századi irodalmi mű azt állítja, hogy felkereste atyját Jeruzsálemben, ahol Salamonnal kölcsönösen elismerték vérségi kapcsolatukat.
Ámbár láttam én már karón vérszerződést, az igaz, hogy türk kultúrájú népeknél: ott rituálisan jön létre a vérrokonság. [Itt kívánom megjegyezni, hogy amennyiben Árpád – mint ezt Komoróczy professzor úr egy ironikus megjegyzésben elejtette – zsidó vallású lett volna, nemhogy egy vak, de egy fehér lóért sem ivott volna vérkoktélt. A koalícióba a Megyer törzs képviseletében amúgy is Álmos lépett be.] Egy párhuzam, amelyben szintén ősi iratok és ősi események szerepelnek: a Tróját és több más mükénéi kori központot a homéroszi eposzok alapján feltáró Heinrich Schliemann esete. Mutatja, hogy a dicső múltról szóló efféle nagy hatású híradásoknak (mémeknek) olykor nagyon is kézzelfogható történeti hátterük lehet.
Az izraeli Ha’aretz című lap 2012. július 10-én ismertetett egy kutatást, amely elmosódottabb körvonalakkal, de a schliemanni paradigmát látszik megismételni. Egy Wellcome Trust Sanger Institute nevű intézmény vizsgálódásai szerint az etiópiai népesség valamikor i.e. 1000 körül nem-afrikai eredetű génekre tett szert. (Az anyag az American Journal of Human Geneticsben jelent meg, az intézet tehát valószínűleg nem vallási rajongók valaminő apologéta-csapata. A genetikai vizsgálatot nyelvészeti tapogatózás is megelőzte, és bár ez utóbbi stúdium egyelőre nem természettudomány, lehetséges csaknem ugyanolyan meggyőzően művelni.) Megeshetett továbbá, hogy a királynő – akit állítólag Makedának hívtak – a csúcstalálkozón nem csak barátkozott (hogy úgy mondjam), hanem valamiféle nagyobb szabású kétoldalú együttműködést is kezdeményezett vagy szentesített.
Az említett etióp, de nem-afrikai génelemek (terminus technicusszal: „betűk”) aránya figyelemre méltó, 40-50 százaléknyi – ilyen véletlen nincsen. Ráadásul legközelebbi megfelelőiket az egyiptomi, izraeli és szíriai arabok körében találták meg, a távolabbi Jemenben nem. Ezt a tanulmány egyik társszerzője, Toomas Kivisild, a cambridge-i egyetem kutatója közölte az amerikai HealthDay News híroldallal, az információt jó nevű sajtóorgánumok is átvették.
Egy dolgot nem értek: hol vannak a kutatásból a zsidók? (Megnézhetném, mit ír egészen pontosan az American Journal of Human Genetics – de csak 31 dollár 50 centért. Szponzorok jelentkezését várom.) Vannak-e echte zsidó „betűk” a vizsgáltak genomjában?
Lehet persze, hogy az átkozott píszí újabb megnyilvánulásáról van szó, és a kutatók, tekintettel az esetleges konzekvenciákra illedelmesen hallgatnak e „zsidó betűk” létezéséről. Elképzelhető továbbá, hogy a szent szerző (értsd: a rabbikból álló i.e. 6. századi szerkesztőbizottság) a történetet valamely más nép hagyományából, más király életrajzából emelte át az Úr és Salamon nagyobb dicsőségére.
Ezernyi bocsánatot kérek, de a Kir. I. 10-ben szerepel Hirám föníciai (türoszi) király is, mint azon javak másik nagy importőre, amelyekkel a királynő megajándékozta Dávid fiát. (Hirám jószomszédi-baráti viszonyokat ápolt a zsidó állammal.)
Amennyiben csakugyan nincsenek „zsidó betűk”, én számításba vennék egy esetleges türoszi-etiópiai alapszerződést, és emellett gondolnék egy egzotikus uralkodónő jeruzsálemi protokoll-útjára – hozzátéve, hogy Salamon Nagy-Izraelje azért becsesebb partner lehetett egy államközi együttműködésben Türosznál. Egy újabb elmélet – a David M. Rohl féle – szerint Salamon valójában az i.e. 14. században élt. Ekkorról bőséges hettita írásos anyag maradt fenn, amelyben például szó esik Ahhijaváról (Akhájországról?), és királyáról, Attarisziaszról. (Vannak akik szerint ő nem más, mint Átreusz mükénéi király, az Iliász-béli Agamemnón és Meneláosz apja. ) Valakinek sürgősen újra át kellene néznie ezt az archívumot, hátha van benne valami a türoszi-zsidó-etióp ügyekről is.
Legfrissebb hozzászólások